Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

Tabló - Csáji László Koppány: Dzsánkri. Utazás Belső-Magaria bronzkorába (Lajtai László)

szerint "kommunizmust hirdető demagóg fanatikusok") kevésbé volt korrupt, mint a másik nagy nepáli párt, a Nepáli Kongresszus vezette kormányok. Nepál etnológiai leírásakor kitűnik, hogy a szerző a speciális nepáli kasztrendszer jellegét nem értette meg (57. p.). Mentségére legyen szólva, ez csakugyan meglehetősen nehéz téma, Nepálban ugyanis a törzsi rendszer és kasztrendszer egyaránt megtalálható, és e két rendszer bonyolult kapcsolatban áll egymással. A probléma az, hogy a szerző szerint Nepálban tévesen aposztrofálják a népeket kasztoknak. Nyugati felfogás szerint lehet, hogy ez "tévesnek" látszik, de talán éppen az lenne az egyik cél, hogy az ottani rendszeren belüli helyét értsük meg. Ez a megközelítés olyan, mintha azt mondanánk, hogy a középkori emberek tévesen tartották az erdélyi szászokat nemzetnek, anélkül hogy igyekeznénk megérteni, mit jelentett ott és abban a korban a "nemzet" és a "szász" fogalom. A szerző a következőképpen csoportosítja a nepáli népcsoportokat: I. A magarokkal kapcsolatos fontosabb "kasztok", népek (három). 2. További fontosabb népek és kasztok Magarföld környékén, kis százalékban Magarföldön (tíz). 3. Magarokkal rokonítható egyéb népek Nepálban (négy). A felosztás tehát - ha jól értem - az, hogy I. a magarokkal együtt élő népek, 2. a magarok szomszédságában élő népek, és 3. magaroktól távol élő nepáli népek. Az I. és 2. csoport azonban egyrészt a valóságban nehezen megkülönböztethető, másrészt pedig az itteni besorolás egyértelműen hibás. A magarok földrajzi területén ugyanúgy élnek alsóbb kasztbeli (I. csoportba sorolt) és felső kasztbeli (2. csoportba sorolt) népek, illetve ugyanolyan távolságban él a magarok szomszédságában az ( I. csoportba sorolt) thakali, illetve a (2. csoportba sorolt) gurung etnikum. Az egyes csoportokon belüli felsorolás nem tükröz semmilyen logikai rendet. Az I. csoportba sorolt khámikról és a bidzsukról azt írja a szerző, hogy nem igazi kasztok, hanem kaukazoid népek. Nos, éppen ezek a csoportok az igazi kasztok az indiai hindu rendszerben. Ezek olyan foglalkozási csoportok, amelyek viszonylag későn, az utóbbi századokban vándoroltak északra, és tagozódtak be a félig törzsi rendszerű társadalomba. Indiában megtalálhatók a megfelelőik, csak ott egy sokkal tagoltabb hierarchiában. Ezért sorolhatók kaukázusi rasszba, hiszen éppen az indiai, kaukázusi rasszhoz tartozó népcsoportok élnek általában kasztrendszerben, és a mongoloid, tibeto-burmai nyelveket beszélő népcsoportok éltek eredetileg törzsi rendszerben. Ezenkívül nem két, hanem három gyakori alsó kasztbeli nép található a magár területeken (és Nepálban), a harmadik a dhámik. A "magarokkal rokonítható" kifejezésnél nem derül ki, hogy a kham-magarokra vagy a nem kham-magar magarokra gondol-e a szerző. Kérdés az is, hogy a szerző által használt "antropológiai rokonság" terminus vajon fizikai vagy kulturális antropológiai rokonságot jelent-e (59. p.). További kisebb pontosítások szükségesek az etnikum fejezethez. A tamangok nyelve nem "valószínűleg" tibeto-burmai nyelv, hanem biztosan az (59. p.). Ez olyan szintű kérdés, mintha azt mondanánk például: a németek nyelve valószínűleg indoeurópai. Egyébként a tamangok - a nepáli szóhasználattal ellentétben, és a kutatókat sokszor megtévesztve - nem képeznek olyan viszonylagos egységet sem nyelvi, sem kulturális szempontból, mint a gurungok vagy a magarok, hanem inkább közeli népcsoportok (és rokon nyelvek) együttesét jelenti az elnevezés. A szerző a bráhminokat (bahunokat)