Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

Tabló - Csáji László Koppány: Dzsánkri. Utazás Belső-Magaria bronzkorába (Lajtai László)

"gőgös, fundamentalista hindu" rétegnek nevezi (60. p.). Ez a durva és értékelő kifejezés méltatlan bárkihez, aki népek és kultúrák tanulmányozásával foglalkozik. A newariak (a Kathmandu-völgy őslakói) a szerző állításával szemben nem olvadtak be a nepáliakba (62. p.). Ebben a kontextusban az avatatlan olvasó esetleg egyrészt azt sem tudja, kiket sorol a szerző a "nepáliak" közé. Másrészt pedig a newariak és a Kathmandu-völgybe betelepült más népcsoportok között az utóbbi évszázadokban kétirányú kölcsönhatások zajlottak ie, és a newariak a mai napig elég erősen őrzik nyelvűiét és identitásukat, és ebben segíti őket ősi urbanizált, civilizációs kultúrájuk. (A számos saját iskola, vallási és civil szervezet, valamint gazdasági szervezet mellett újabban például kísérletek történtek régi írásuk feltámasztására is, egyes hivataloknak biztosítaniuk kell a kétnyelvűséget.) A gerillákkal való találkozásról igen érzékletes leírást kapunk (75. p.). A szerző jól jellemzi a gerillaharcok okozta általános atmoszférát. A gerillákat kommunistáknak hívja, a nepáli hivatalos orgánumok egyébként maoistának szokták őket titulálni. Az expedíció tagjai olyan félelmetes és fájdalmas élményt éltek át (kivégzéssel fenyegették őket), amit el lehetett volna kerülni, hiszen tudták előre, hogy mire számíthatnak. Viszont nagyon valószínűnek látszik, hogy ez az élmény alaposan átszínezte az utólagos feldolgozást és megértést, és gátolta a vizsgált népek és kultúrák elfogulatlan és racionális elemzését. Ez a probléma akkor erősödik fel (mint amilyen a jelenlegi eset is), ha a végső formátum, a könyv tudományos és nem politikai színezetet szeretne ölteni. A kutató puszta jelenlétével is beavatkozik a vizsgált etnikai csoport életébe, és ez egy forrongó terület esetén még valószínűbb. így az ilyen jellegű kutatásokat rendkívüli körültekintéssel kell végezni. A korábban felsorolt kifogások mellé itt kínálkozik egy újabb, mégpedig, hogy a kutató nem készülhet eleve a terepmunkára úgy, hogy ott majd valótlanságok állításával fogja magát kimenteni. Önvédelemből, váratlan (remélhetőleg ritka és elszigetelt) helyzetekben persze egy-egy kisebb ilyen dolog elképzelhető, csakhogy a szerzők Kathmanduban előre megvásárolták a vörös, sarló-kalapácsos zászlót, számítva tehát arra, hogy ha kell, magyarországi kommunistáknak adják ki magukat (79. p.). Hosszú és az előzmények után kissé váratlan fejezet a temetkezésről szóló leírás (8

1. p.). Ez ugyanakkor a könyv legjobban sikerült része. Úgy tűnik, a rendelkezésre álló rövid idő alatt a szerzőnek sikerült sok temetkezésről szóló anyagot gyűjteni. Javasolnám, hogy megfelelő bibliográfiai feldolgozás mellett ezt a részt publikálják külön egy szaklapban. A Magár népköltészetről és a "szerzőkről" címet viselő fejezet legnagyobbrészt magár -2 kísérőjük személyiségvonásairól és az ő életével kapcsolatos néhány epizódról szól (89. p.). ^3 A szerző a magár fiút már megemlítette a könyv elején. Csakugyan érzékletesen és jel , legzetesen jelenik meg a személye. A fejezet címe és tartalma sajnos nincs összhangja ban, különösen, hogy ezt a fejezetet ablakkeretekről és tornácokról készült (egyébként igen szép) rajzok és fotók illusztrálják. A 120. oldalon, az egyik vershez fűzött apró betűs lábjegyzetben fejti ki a szerző, mit jelent a dzsánkri, vagyis a könyv címében szereplő kifejezés. Ez a leírás jól adja vissza a dzsánkri fogalom és szerep többszörösen árnyalt jelentését, bár azt fontos még hozzátenni, hogy a dzsánkrik általánosan tevékenykednek minden nepáli közösségben, hindu és nem hindu közösségekben egyaránt, a sámán szóval történő fordítás tehát csak meglehetős körültekintés után alkalmazható. 120 Az étkezési szokások és néhány, különböző falvakban begyűjtött eredetmítosz le-