Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

Tabló - Gábor Kálmán: A középosztály szigete (Havasréti József)

sek igazolásához is. Gábor Kálmán ugyanis három fő hipotézist fogalmaz meg a Szigettel kapcsolatban. Az első a látogatók anyagi helyzetére és családi hátterére vonatkozik, a második a szórakozás intenzitására, a harmadik a kulturális minták elsajátítására. Az elsőről volt szó a fentiekben, a második nem mérhető pontosan, és a Sziget kulturális jelentőségének megítélése szempontjából is kissé érdektelen. A harmadik hipotézis már izgalmasabb: e szerint a Sziget lakói „a fogyasztás során az elit és az alternatív kultúra mintáival is találkoznak, és átveszik ezeket" (9. p.). Máshol: „igen fontos szerepet játszik életükben az ifjúsági kulturális minták követése, amelyben meghatározó szerepet töltenek be a zenei irányzatok, melyek nem egyszerűen csak zenét jelentenek, hanem kulturális, fogyasztási, illetve társadalmi-politikai cselekvési mintákat is." (63. p.) „A Sziget egy olyan színhely, ahol [...] újra egy alternativitásban gondolkodó nemzedék szerveződik." (63. p.) Ezen állítások mérlegelése, árnyalása és igazolása lehetett volna a kutatás további feladata, de az ezzel kapcsolatos megállapítások a deklarációk, a felületes analógiák, illetve a háttér-interjúkból kiemelt beszélgetések idézésének szintjén maradtak. Az elit és az alternatív minták egymásmellettiségének kérdése bizonytalan terület, egyrészt mert a Szigeten megtalálható elitprogramok látogatottsága a popzeneiekhez képest csekélynoha az elitprogramok is gyakran teltházasak -, és az elitnek tekinthető programok is inkább népszerűsítők, például a tudományos és közéleti témájú előadásokon. Másrészt Gábor Kálmán nem tisztázza, mit ért alternatív zenén és más alternatív programokon feltételezhetően mindazt, ami nem tartozik a fősodorhoz. Ezzel azonban az a gond, hogy a Sziget zenei kínálatának nagy része egyértelműen a fősodorhoz tartozik, ráadásul a Gábor Kálmán által alternatívként jellemzett zenei kínálat mint egységes egész a többnyire meghatározott stíluspreferenciákkal rendelkező Sziget-látogató számára is befogadhatatlan. És az, hogy hol a fősodor és hol az underground határa, mi az alteritás és mi a norma - mindez nemcsak stílusprobléma, hanem hatalmi kérdés is, Foucault-val szólva diskurzusfüggő, ez azonban Gábor Kálmán megközelítésmódja számára érzékelhetetlen. A kutatásnak nem lett volna szabad megelégednie a Sziget látogatóinak olyan elnagyolt leírásával, mint a „középosztályi" státusba való besorolás, hanem meg kellett volna állapítania a szociális és a családi háttér, illetve a fogyasztáson keresztül birtokba vett, elsajátított kulturális stílus egymáshoz való viszonyát. Ennek alapján lehetett volna különbségeket észlelni a középosztályiként jellemzett több százezres tömegen belül. Az ifjúsági kultúra ugyanis attól kezdve, hogy a fogyasztás tárgyává válik, sok szempontból egalizáló erejű. Az életvitel és a stílus szintjén közös nevezőre hozza egyrészt azokat, akik a fogyasztáson keresztül „felfelé mobilizálódnak", tehát az ifjúsági kultúra szcénáiban való részvétel, a szubkultúrák stíluseszközeinek segítségével történő önmeghatározás révén felülkerekednek tényleges szociális helyzetükön, illetve azokat, akiknek helyzete középosztályi ugyan, de - az ifjúsági divatot követve - úgy öltözködnek, és olyan kultúrát fogyasztanak, mely eredetileg az alsóbb osztályok tulajdona volt: hiphop, punk, metál stb. Ez alapkérdés, ugyanis az e két kategória mentén létrejövő megosztottság nálunk nagymértékben befolyásolja az ifjúsági kultúra mindennapjait. Meghatározó ugyanis az, hogy az eredetileg külföldről érkező, itthon meggyökerező stílusokat egyszerre kísérlik meg birtokba venni olyan csoportok, amelyek a stílust megalkotó eredeti közeg helyi megfelelőinek tekinthetők (romák, munkáskörnyezetből származó fiatalok stb.), illetve