Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)
BALOGH SÁRA: Rádió utca 11., Székesfehérvár
(I. igazságosság, 2. felelősség, 3. szolidaritás) mentén ragadhatok meg. A szegénység létezése feltételez valamiféle hierarchikus viszonyt a csoport vagy a társadalom tagjai között. Ezen hierarchikus viszony azonban igazolásra szorítható. Az emberek túlnyomó többségében a szegénység kapcsán felmerülnek különböző kérdések, illetve állítások: • nem tartható igazságosnak az anyagi javakhoz történő hozzájutásban tapasztalható különbség; • az állam, illetve egy intézmény mindenképpen felelősséggel tartozik az elesetteknek, a szegényeknek; • szociális juttatások, elnézőbb, empatikus hozzáállás, valamint segítség illeti meg az ebbe a kategóriába került embereket. A szegénység továbbá - véleményem szerint - mindig valamiféle ellentétpár (szegénység-gazdagság) egyik oldalaként jelenik meg. A szegénység és a gazdagság egymás viszonyítási párjai, meghatározásuk a másikhoz való relációjukban történik. Ennek lehettünk tanúi a székesfehérvári konfliktus során is. Míg a város a gazdagság szimbóluma volt, addig a Rádió utca I I .-ben lakó családok a szegénység megtestesítőivé váltak. Ennek hangsúlyozását figyelhettük meg az önkormányzat lépéseit támadó oldal részéről. Számukra elsődlegesen azért volt erre szükség, mivel a már említett, szegénységhez kapcsolódó jellemzők által a csoport (a Rádió utcai roma családok) teljesen más megítélés alá kerülhetett volna. Abban a pillanatban, hogy velük kapcsolatban a hangsúly a szegénységükre esik, a fent említett három állítás relevánssá teszi a követeléseiket: felelőssé teszi az önkormányzatot az elhelyezésük, illetve a velük való foglalkozás ügyében és emellett szolidaritást és együttérzést kelt a város, valamint az ország lakóiban (a többségi társadalom tagjaiban). A városi önkormányzat ezzel szemben pont ezt akarta elkerülni, s ennek érdekében két irányból is támadta az érintett csoport szegénysége hangsúlyozásának létjogosultságát. Megpróbálta ellentétbe állítani a Rádió utcaiakat és a város többi „szegényét", s így megosztottságot, illetve másfajta elbírálást kívánt elérni az előbbiekkel kapcsolatban. Dr. Nagy István (a város polgármestere) nyilatkozataiban többször utalt arra a tényre, miszerint Székesfehérváron több család is vár lakásra ezzel egy időben, s ezek a családok nem törnek fel házakat, lakásokat, hanem igénylésüket beadva akár évekig is várnak türelmesen addig, míg végül rájuk is sor kerül. 18 Az ilyenfajta kijelentéseknek alapvetően két célja volt. Egyrészt a szegénység helyett a deviancia és a törvénysértő magatartás került előtérbe, másrészt különbséget tett szegény és szegény között - s ebbe akár magyar szegény es roma szegény is beleérthető. Az összes, fentiekben elemzett kategóriáért, illetve szimbólumért egy kemény harc folyt a szemben álló felek között. Megszerzése egyértelműen előnyökkel járt volna, aki szerint „a lényeg az, hogy az a személy vagy csoport, amely ellenőrzése alatt tartja a rájuk ruházható »jelentest«, egyúttal ellenőrzi a mozgósító erőt is, amivel központi kulturális helyzetük következtében hagyományosan rendelkeznek" (Turner 1983:1 74). A székesfehérvári konfliktus során olyan szimbolikus cselekedetekre is sor került, mint azon tüntetésre, amely éppen az egyik általam szimbólumnak tételezett elem, a konténerek ügyében való egyet nem értés miatt került megrendezésre.
