Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

BALOGH SÁRA: Rádió utca 11., Székesfehérvár

stb. történtek mégsem váltak a fehérvárihoz hasonló, országos nyilvánosságot ennyire hosszú időn keresztül érintő eseménnyé. Végeredményben megmaradtak helyi ügyeknek, nem váltak, nem változtatták őket országos konfliktusokká. Ennek okát elsődlegesen abban látom, hogy az általam elemzett konfliktus során annak lényegi elemei szimbolikus tartalommal és jelentésekkel telítődtek, melyeket a résztvevők felismerve más jellegű diskurzusokban is felhasználtak, s így az eredeti történetet több, különböző történetté alakították át.

11 Politikai dimenzió és média Az ügy és az események politikai dimenzióinak teljes feltárására nem vállalkozók ennek az írásnak a keretében, csupán érintőlegesen szeretnék kitérni egy-két számomra, illetve az elemzésem számára fontosabbnak tekinthető részletre. Jelen pillanatban úgy gondolom, hogy a Rádió utcai konfliktus esetében egy olyan inkorporáló diskurzusról beszélhetünk, amely az ott lakó romák ügyét országos politikai szintre emelte. Székesfehérvár akkori önkormányzata elsődlegesen a Fidesz pártjából került ki, a polgármester e párt színeiben került a hivatal élére. Országos szinten azonban nem e politikai párt állt vezető helyen, az MSZP-SZDSZ-koalíció időszakában jártunk. Az önkormányzati interjúk, valamint a sajtóelemzés során jutottam arra a következtetésre, hogy az ügynek mindenképpen vannak politikai vetületei is, s ennek okát a következő tényben találtam leginkább megragadhatónak. A székesfehérvári önkormányzat mindvégig az őt szándékosan lejáratni akarók támadásának fogta fel az ügyet (ez egyébként a hozzáállásán is könnyedén lemérhető volt), kezdettől fogva azon elképzelés foglyaként „vergődött", hogy ez nem más, mint egy politikai hadjárat azon város felé, amely egyrészt ellenzéki szerepben van, másrészt viszont a gazdasági fejlődés szimbóluma, mintája és jelképe. Összes lépése, döntése, reakciója és válasza kivétel nélkül egy politikai „harc", illetve „küzdelem" logikáját követte. Védekezés gyanánt használt támadásai egyértelműen azt hangsúlyozták, hogy ezt a város lejáratása érdekében, valamint a választások közeledtével jó témaként felhasználható ügyet „különböző politikai körök" próbálják „felfújni", és saját céljaikra kisajátítani, még annak ellenére is, hogy ehhez egy önkormányzat saját „belügyeibe" kell beleszólniuk. Mindez elsődlegesen a sajtóban, illetve a média más orgánumaiban artikulálódott: folyamatosan utaltak a konfliktusban szereplők (egyének, csoportok, intézmények) politikai hovatartozására, pártállására. Azonban nem csupán azért fontos a következőkben a média szerepéről kicsit bővebben szólnom, mert a nyilvánosság egyik lényeges publikációs helyeként teret nyitott, alkalmas helyszínt biztosított a politikai akaratképzés számára (Hickethier 1998), hanem azért is, mert a reprezentációk és szimbólumok közvetítőjeként szükségszerűen a konfliktus résztvevőjévé is vált. A média e két alapvető funkciója - a reprezentációkat közvetítő és nyilvánosságteremtő funkció - képezte vizsgálatom tárgyát. A média- és sajtóelemzésem során azon elmélet igazolására vagy cáfolatára törekedtem, amely szerint azon társadalmi konfliktusok, amelyeknek relevanciájukon túl, hírértékük és érdekességük mértéke is megfelelő, idővel médiakonfliktusokká válhatnak. Ennek azonban előnyei mellett nagy veszélyei is vannak, mivel ezáltal a konfliktusok egy