Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

ZEMPLÉNI ANDRÁS: Hallgatni tudni. A titokról és az etnológus mások életébe való betolakodásáról

abba befogadott egyéb ágakhoz tartozó fiúkat egy másik sinzangba, a Gbagbába küldte, ahol manapság Kadhafi a korosztályfőnök. Ezt is meglepődve vettem tudomásul, hiszen nafara vendéglátóim eredettitkához való kapcsolódásom harmadik és nem kevésbé múltba nyúló pontjáról vagy mozzanatáról volt itt szó. Az említett bigman ugyanis nem láthatta előre döntésének szerencsétlen és groteszk visszahatását: 1992-ben én voltam Péguékaha egyetlen (időszakos) lakója, akit a Wabába avattak be! A többiek mind a Gbagbához kerültek. Természetesen volt gyámapám, Nambélé „helyezett be" I 974-ben az alapítók erdejébe, azzal magyarázva a dolgot, hogy a Waba tagjai már „régóta kérnek gyermeket" tőle.

26 Ekkor kezdtem megérteni vakmerő tettének - egyik - értelmét, és Umár azon előrejelző álmának értelmét is, amelyben - tíz nappal a szent erdőbeli összeesése előtt - az álombeli védelmező és bizalmas szerepét töltöttem be. Egy fehér embert - engem - el lehetett „helyezni" az urak erdejébe, annál is inkább, mivel annak hatalmi státusa erre predesztinálta őt, idegen mivolta pedig semmiben nem fenyegette Péguékaha új rabszolga-urainak hallgatással övezett társadalmi felemelkedését. Jobban elgondolkodva a történeten, nafara gyámapám választása még helyesnek is tűnt, tekintettel arra a double bindra (kettős kényszerre), amelyet az általam folytatott több mint „résztvevő" etnológia vezetett be. Umár a vele történtek sarkalatos pontjához érve végül is bezárta annak a titoknak a körét, amely már a szent erdőbeli álmában összekötött bennünket. Az évek teltek-múltak, hagyományok születtek és szűntek meg, és Kadhafi láthatóan semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy a családja ősanyját megvásárló bigman által hagyományozott szokást felélessze. 1992-ben „földfőnöki" tisztében és annak az alapító ágnak a nevében, amelyhez saját ága beépült, nagyon hevesen ellenezte Umár beavatását, vagyis azt, hogy az alapítók egyik leszármazottját jogszerűen a Wabába avassák be. Fiatal barátom értelmezése szerint Nélo így akarta őt az elbitorolt tekintély alá rendelni, és elhárítani azt a pusztán csak képzelt veszélyt, hogy az igazi alapítók politikai és földtulajdonosi kiváltságaikat visszakapják. Vagyis amikor rabszolgaága titkát igyekezett megőrizni, azt éppen hogy kiteregette a jós által kimutatott wababeli heves „veszekedés" révén. A környéken mindenki tudott erről a nyilvánosság előtt lezajlott titokkiszivárgási jelenetről, de senki nem beszélt róla. A történet folytatása egyszerű. Umár, aki hosszasan ecsetelte előttem nagybátyjainak Péguékaha földjéhez és „kincseihez" való jogait, bátran szembeszállt Nélóval. A szent erdő gyűlése, amelynek társadalmi emlékezete mély, döntést hozott az ügyben: Umárt mégis a Wabába avatták be. Ezt követően Umár még rá is tett egy lapáttal azzal, hogy egy kicsit a katolikus vallásra frissen áttért európai zsidók módjára túlzott neo-tradicionalista buzgóságot mutatott és mutat ma is. A jobbára már semmin sem meglepődő, csipkelődő természetű, a poro által szabott számtalan kötelezettséget és tilalmat kijátszani merő földművelő korcsoporttársai Umárt számtalanszor gúnyolták e szent erdőbeli túlbuzgó viselkedéséért. Ez a viselkedés azonban tetszett a Waba idősebb beavatottjainak, ami azt a gondolatot ébresztette fel bennem, hogy a városból Péguékahába „visszatért" Umár néhány év múlva szent erdőnk egyik hagyományőrző elöljárója vagy legalábbis szürke eminenciása lesz. Érthető, hogy mindezek gyilkos dühöt és heves bosszúszomjat keltettek a nevét méltán kiérdemlő „Kadhafiban". Miért is ne akadályozta volna meg ennek a fiatal „úrnak" és főképp nagybátyjainak visszatérését Péguékaha társadalmi színterére? Miért is