Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)
NAGY ZOLTÁN: „Fél méterrel repülni a föld felett". A vodka a vaszjugáni hantik kultúrájában
ünnepelték meg a téli keresztény ünnepeket is, amelyeket „Torum kotaí'nak", isten napjának neveztek, szemben „pogány" áldozati szertartásaikkal, melyek neve általában „para" volt. Ezeken a vásárokon találkoztak a rokonok egymással, köttettek új kapcsolatok, és zajlottak a nagy ünneplések, ivászatok is. „Szamogonkát" a századforduló táján a hantik időnként maguk is főztek, „braskát" is készítettek. Orlov szerint (1926:79-80) a Vaszjugán mentén a hantik saját bevallásuk szerint a kenyéradagjuk felét fordították „braska", illetve „szamogonka" készítésére. A Vaszjugán mentén a „szamogonkát" készítő oroszok és hantik voltak azok, akik a környék alkoholt nem készítő evenkijeit ellátták itallal. Sokan egyenesen szakosodtak a „szamogonka" főzésére. Míg a századfordulón így szabályozva voltak az alkoholhoz való jutás alkalmai - a körülmények kényszerítő ereje által -, addig ma ennek semmikor sincs akadálya, egyetlen bizonytalansági tényezője csak az, hogy rendelkeznek-e a szükséges pénzzel, csereeszközzel. Ennek megfelelően a mai vodkaszerzési alkalmak kapcsán leginkább a vodkára szánt pénzhez jutás módjairól kell beszélni. Korábban már említésre került, hogy vodkára gyakorlatilag bármit becserélnek a sajátjukból, illetve ha nincs saját forrásuk, akkor más módszerekkel megpróbálják azt megteremteni. Az egyik ilyen mód a hitel intézménye. A hantik előre isznak a kereskedőnél, majd ha megszerezték vadászzsákmányukat, akkor kell törleszteniük tartozásukat. Ez gyakorlatilag ugyanolyan lekötelezettségi rendszer, mint volt a századfordulón és korábban a kupecek felé. A hitelezők is jelentős kockázatot vállalnak, hiszen míg a múlt századi kupecek monopolhelyzetükkel élve be tudták hajtani követeléseiket, addig ma senkinek sincsen monopolhelyzete, így behajtási lehetősége sem. Az eladósodott hantik időnként letagadják tartozásaikat, mondván, nem emlékeznek, mikor vitték el azt a vodkát, és nem hisznek az eladónak; vagy egyszerűen nem járnak többet ahhoz a kereskedőhöz, és elkerülik a találkozásokat. Volt arra is példa, hogy a kereskedő megpróbált behajtani tartozást, amiről végül kiderült, hogy nem a megvádolt, hanem annak testvére az adós, csak a kereskedő összekeverte őket. A családokon belül korlátozottan érvényben van az egymásért vállalt - akár anyagi - felelősség is. Vannak példák arra, hogy közeli rokonok tartozását más egyenlíti ki, megvédve a család jó hírét. De van arra is példa, hogy elhunyt férje tartozásait a korábban mindig vele ivó felesége sem vállalta magára. Az, hogy ki hogyan viselkedik ebben a helyzetben, nem a kulturális szabálytól függ (mely egyértelműen a felelősségvállalást tartja normának), hanem az egyének moráljától. Hasonlóan, a nincstelenek elfogadott lehetősége a kölcsön, amit bárkitől kérhetnek. Ha egymással közeli kapcsolatban állókról van szó, a kölcsönadási feltételek egyértelműek, mindkét fél tisztában van az ügylet bizonytalanságával, de épp kapcsolatuk miatt lehetőségük van követelésük behajtására. Az idegenekkel, távoli ismerősökkel szemben azonban mindenféle trükköt bevethetnek: beteg családtagra, halaszthatatlan utazásra, éhezésre hivatkozhatnak. Nem meglepő ezért, hogy amikor egy hanti férfi megtudta sógora halálát, először arra gondolt, nem is igaz a hír, csak ezzel a trükkel akarnak tőle pénzt kicsalni. Sokan olyannyira eladósodhatnak, hogy nem tudják számon tartani kölcsönzőik körét: szemtanúja voltam, amikor egy asszony jelentős összegű tartozást akart kifizetni annak, akinek valójában nem is tartozott.
