Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

HELTAI GYÖNGYI: Totó és Latyi komikuma: színházantropológiai modell

HELTAI GYÖNGYI Totö és Latyi komikuma: színházantropológiai modell* A hagyományos komikusi játékmód egy, a realisztikus-imitatív hagyománnyal szemben álló, speciális műfajokhoz (café chantant, revü, varieté, operett) kötődő alternatív színházcsinálási módot jelent. E játékmód a komikus mesterember egyedülálló színpadi személyiségét hangsúlyozza a polgári színész szövegcentrikus játékmódjával szemben. A közvetlen előadás kontextusszintjén jelzem e játékmód sajátosságait annak drámai anyaghoz való viszonyában, játéktechnikájában s a nézővel való kapcsolatában. E hagyományos komikusi játékstílus változásait az I 930-1960-as években Latabár Kálmán (Latyi) és Antonio De Curtiz (Totö) művészi életrajzának összehasonlításával mutatom be. A két komikus meghatározó figurája e stílusnak Magyarországon és Olaszországban, ahogy Chaplin, George Robey, Fred Karno, Stan Laurel, Oliver Hardy a music hall- vagy a Marx testvérek, illetve Eddie Cantor az amerikai uaudei»í//e-hagyományban. A hagyományos komikusi játékmódot funkcionális szempontból fogom vizsgálni, a Marco de Marinis által javasolt modell alapján. Ennek elemei: a színpadi magány (szólistaelhivatottság), a saját tradíció, a nem virtuóz többnyelvűség, a karneváli intertextualitás s a nézőkkel való bizonytalan kapcsolat. Bevezetés L módszertani jellegű munkában a „hagyományos komikus" játékmód jellegzetességeit vizsgálom az I 930-1 960-as évek magyar, illetve olasz populáris kultúrájának kontextusában. A „hagyományos komikum" fogalmának meghatározásához Marco De ^ Marinis olasz teatrológus modelljét használom, bevonva a történeti és antropológiai — szemléletű olasz színházi kutatások egyéb módszertani eredményeit is. Kiemelt figyel- g met fordítok a színházi és filmes tömegkultúra komikus műfajaira vonatkozó érteimezé- ö sek párhuzamaira, hisz ezek jócskán fellelhetők mindkét országban, függetlenül azok ^jg I 945 után gyökeresen eltérő politikai és társadalmi fejlődésétől. § Antonio de Curtis (Totó, I 898-1 967) és Latabár Kálmán (a „kis Latyi", 1902-1970) ^ egy speciális játékmód, komikusi hagyomány megtestesítőiként jelennek mege munkában. „Rokonságuk" vizsgálható a műfajok szintjén: bár a szó helyett a fizikai akcióra épülő hagyományos komikusi stílusuk funkcionálisan hasonlóan működött, de az alternatív komikum területén belül műfajaik különböztek. Latabár Kálmán elsősorban az önmagában is vizsgálatra érdemes osztrák-magyar sikerműfaj, az operett táncos-komikusaként lépett színpadra, míg Totö főleg varietében és revüben szerepelt. E cikkben csak g9