Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

VÁRI ANDRÁS: Etnikai sztereotípiák a Habsburg Birodalomban a 19. század elején. Szövegek és szerzők

csoportokat életük egyes mozzanataiban való viselkedésükkel jellemzi, tehát azzal, hogy mit csinál az egyik, ha szomorú, illetve vidám, és mit csinál a másik. Ezzel az ő kezén pointillista festménnyé esnek szét a képek. A másik végpontot Fényes fogja képezni, e dolgozat vizsgálati határain túl, a magyar liberális nacionalizmus 1840-es évekbeli nagy fellendülése idején, amikor az itt vázolt keretfeltételek már megváltoznak. Összefoglalás A dolgozat nagyjából két szerzőgeneráció különböző textusaiból szemezgetve azt találta, hogy az etnikai sztereotípiák csak másodlagosan etnikai jellegűek. Ez úgy értendő, hogy nem magában véve észlelik vagy kreálják az etnikai-kulturális differenciákat, hanem egy társadalomalakító program függvényében, ahhoz viszonyítva. Ez egyben azt is jelenti, hogy kirekesztés és bennfoglalás egységben jelentkezik bennük, egyrészt szétválogatják az adott társadalmi átalakítási program megvalósítására alkalmas és alkalmatlan „résztvevőket", partnereket, másrészt jelentkezésre buzdítják őket. A program primátusát mutatja egyrészt a rendi társadalom hagyományos szegmentumain átnyúló vonzása, mely különböző eredetű leírásokból hasonló etnikai képgalériát csal elő, a sztereotípiák tehát, noha van határozott keletkezési helyük és történetük, univerzálisan elterjednek. A sztereotípiákba rejtett polgárosodási program folyamatos érvényessége stabilizálja, többé-kevésbé változatlanul tartja a képeket, ennek köszönhető, hogy a két egymást követő szerzőgenerációban az esztétikai stílusfordulat (romantika) és a politikai légkör gyökeres megváltozása ellenére szinte konstans marad a sztereotípiakészlet. Ráadásként próbáltuk meg felvillantani, milyen speciális értelmiségi rétegérdekeket is szolgálhatott a sztereotípiagyártás. Ezek az eredmények a „nationalism studies"-ban járatos olvasóknál néhány enyhén kritikai módszertani gondolatot is elindíthatnak. Az itt bemutatottak ugyanis annyiból szólhatnak a nacionalizmus tárgyköréhez, hogy az etnikai sztereotípiákban a kizárás, illetve távolítás különösen alkalmas eszközeit szokták fölfedezni, egyszerűen szólva, az etnikai sztereotípiák a nacionalista ideológiák legfontosabb építőelemei között vannak. Az itt választott közelítésben nem lehetett elfogadni, hogy a nacionalista ideológia a magas filozófia szintjén születik, amelynek a költői metaforák és a földrajzkönyvek sztereotípiái csak valamilyen konkretizálódásai (Kedourie 1993). Az sem látszott gyümölcsözőnek, hogy a nacionalista ideológiai képződményeket valamilyen nagy társadalmi-gazdasági folyamatoknak, például a könyvnyomtatás és a kapitalizálódás együttes melléktermékének tekintsük (Anderson I 983), végül az sem volt vonzó, hogy a nacionalizmust a gazdasági-társadalmi modernizációban vesztes csoportok politikai „visszacsapási" kísérleteként értelmezzük (Gellner 1997). Nemcsak az itt felsorolt egyes konkrét gondolatmenetek vélt vagy valós hibái zárták ki az alkalmazást, hanem azok általánossági szintje is. Nem azért, mert „nálunk ez másként volt", ahogy minden kelet-európai történész minden nyugati előadásának nyitómondata hangzik. Hanem azért, mert az embert emancipálni, felszabadítani igyekvő társadalomtudománynak legelőször is komolyan kell venni a történelemben cselekvő embereket. Nem illik az ember társadalmi tájékozódási eszközeit eleve diszfunkcionálisan működőnek, csoportképződéseit korszakokat átölelő világfolyamatokra adott vak, irracionális válaszoknak, az így létrejött csoport-