Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)
VÁRI ANDRÁS: Etnikai sztereotípiák a Habsburg Birodalomban a 19. század elején. Szövegek és szerzők
identitásokat a nagy modernizálódási folyamatok mérgező melléktermékének tekinteni. Hacsak nem muszáj ilyen következtetésre jutni. Előbb azonban meg lehet próbálni az egyes korszakokban történetileg adott társadalmi kontextuson belül a társadalomalakító tevékenység és a társadalmi tájékozódás „helyi értelmét" megfejteni. Ha ez sikerül, úgyis túl kell lépni az adott társadalmi kontextuson, de persze nem véletlenszerűen, ashantikat az afgánokkal és a puebloindiánokat a punkokkal összevetve, hanem ellenőrzött összehasonlításokkal. Itt az elemek nagy része közös, egy-kettő különböző, így megállapítható, mely elemek változása milyen hatással jár, tehát esetünkben azokat a tapasztalatokat, melyekről itt beszámoltunk, más, a rendi rétegzettségből a jogállami és a polgári társadalom integrációja felé tartó társadalom sztereotípiakészletével kell összevetni. De ez már egy másik kutatás tárgya lehet. JEGYZETEK A dolgozat az OKTK A. I 562/Vlll.b. kutatási programjának a támogatásával készült. 1. A bájos történetben II. József török hadjáratában Vörös mint comissarius egy porosz-sziléziai származású vasas kapitánnyal együtt járta a vidéket, szervezve az utánpótlást és közben folyton egymást ugratva, csúfolva. A kiéleződő viszonyban az hozott fordulatot, hogy a porosz rákapott az előbb csak utálkozva szemlélt szalonnára, amit aztán a nagy összeboruláskor Vörös így nyugtázott: „látya az úr, miulta szalonnával keni a bélét, a lelke is máskép gondolkodik". 2. Vö. Gottfried (1638); Minsicht (1664); Bertalanffi (I 757). 3. Noha meg kell jegyezni, hogy a kívülállónak nem teljesen világos, hogy a népismereti alapon állás pontosan mit jelent. Ez annyiban zavaró, hogy a Tálasi által tárgyalt szerzők legnagyobb részét más tudományok, például földrajz, statisztika, történettudomány is a magukénak érzik, és e tudományok már a 19. század elején is meg tudták adni, milyen paradigma keretei között, milyen módszerekkel dolgoznak, ami talán nem érvényes maradéktalanul a néprajzra. 4. A szerzők életére vonatkozó források: Szinnyey (1890-1 914); Österreichisches Biographisches Lexikon (1972); Wurzbach (1865; 1874); Magyar életrajzi lexikon. 5. Ha a jozefinista értelmiséget nemcsak poliglottnak, hanem lényegi kulturális identitásjegyeinél és politikai lojalitásainál fogva sem tartjuk alkalmasnak arra, hogy német, szlovák vagy magyar jelleget vetítsünk vissza rájuk, úgy ennek az álláspontnak az az egyik következménye, hogy a szerzők nevét úgy kell használnunk, ahogy azt ők leggyakrabban használták. Egyedüli kivétel ez alól Martin Schwartner, akiből csak azért csinálunk Mártont, mert neve a mai élő történeti köztudatban is benne van, akárcsak Marx Károlyé vagy Luther Mártoné, és mert átkeresztelése az életpálya tanúsága szerint egyáltalán nem jelenti hovatartozásának erőszakos, visszamenőleges felülbírálatát. 6. Álláspontjából az is következik, hogy a nemzetet a fent írt kulturális és morális közösség értelmében nem tartja lehetségesnek anyanyelvi közösség nélkül, és a bevándorolt idegenek addig nem részei a nemzetnek, ameddig meg nem tanulják nyelvét. A bevándorolt idegenekre konkrét példaként oroszokat, lengyeleket, németeket, olaszokat említ, hazai nemzetiségeket nem. Ennek ellenére Gáti álláspontját, szokása szerint oldalszámra hivatkozás nélkül, mint a magyarosító felfogásra jellemző szöveget idézi Ludwig von Gogolak (korábban Gogolák Lajos), de hivatkozását a Gáti-szövegben nekem nem sikerült megtalálnom, és véleményem szerint az egész szöveg logikájának homlokegyenest ellentmond Gogolák értelmezése (Gogolák 1963:255).
