Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

VÁRI ANDRÁS: Etnikai sztereotípiák a Habsburg Birodalomban a 19. század elején. Szövegek és szerzők

rendet házában és tisztaságot szerető, józan életű ember is, s messzebb pallérozottságban mint a Magyar és Tót. Szereti a Magy. Hazát, de, ha jól látok, nints benne magy. tüz, erő és hathatósság (Energia)." (Magda 181 9:69-70.) Ezt a sztereotípiasorozatot a I 7. század első felében Johann Ludwig Gottfried Archontologia Cosmíeájában (I 638) adottal összehasonlítva látjuk, hogy a modern képben ott vannak a régebbi szerzők által a Német-római Birodalom polgári rendű országlakosainak tulajdonított vonások is. De vannak fontos változások. A városi lakosok adottságként regisztrált egyetértése, békeszeretete, a másnak való károkozás kerülése az új korban mélyebb értelmet kap, „városi rendtartássá", sőt „polgári szabadsággá" és „pallérozottsággá" válik, mely utóbbi a „civilizáció" magyarítása. Teljesen új elem a „józanság", amely talán kevésbé az álmoktól, mint inkább az italtól való megmámorosodás kerülését jelentheti, ugyanis Gottfried még arról írt, hogy a városiak sok kocsmát és vendéglőt tartanak. Szintén változás, hogy a beosztással élés, a pazarlást elkerülő, a tartományi rendtartásnak („Landesordnung") megfelelő ruházkodás követelményei az anyagi kultúra egész átfogó rendjévé bővülnek. E rendben a fentiek mellé például olyan attribútumok kerülnek, mint a tisztaság és a szilárd anyagú, rendezett, igényes építkezés. Általában itt is elmondható, hogy pontszerűen regisztrált adottságokból a nemzeti jellem összefüggő képleteit rendezi össze egy pszichologizáló szemlélet. Marienburg például 1813ban ezeket a jegyeket emeli ki Hermann unokáinak, vagyis az erdélyi szászoknak jellemzésére: „mint testvéreik Németországban, ők is, bár lágyak, engedékenyek, meggondoltak, de ugyanakkor rendkívül munkás, beosztós emberek, igen hajlanak a tudományokra, műiparra és kézművekre, rendszeretők és pallérozottak. A kézműveket és a műipart annyira kedvelik, hogy földjük művelése mellett még a parasztok is űzik ezeket." (Marienburg 1813/2:93-94.) Feltűnő az is, aminek említése elmarad: a korábbi munkák a németek kiemelkedő vallásosságát tartották azok legjellemzőbb tulajdonságának, mint azt a jezsuita Bertalanffi megjegyezte: „igen buzgó a Római valláson lévő Német nép; sőt még a tévelygő valláson lévő-is" (Bertalanffi I 757:6 I 8). Ez most valahogy elmarad. Ha elgondolkodunk azon, hogy a jelentés az örvendetes kocsmabőségről a józanság dicséretébe fordult át, elég nyilvánvaló, hogy legalább a változások egy része programot, célkitűzést hordoz, olyan autosztereotípia, mely nem annyira a valós, hanem nagyobbrészt a kívánt attribútumokat rögzíti. Itt csak a kulcsmotívum, a németekhez társított „polgári szabadság", illetve a „pallérozottság/civilizáció" fogalmainak jelentőségére szeretnék utalni, a többi, célra, programra utaló elemet később veszem sorra. „A latin civilisare, a francia civiliser és az angol civilize szó jelentésében társítja a biztonságos és rendezett viszonyokat, a kiművelt egyének életkörülményeit, a városokat, az udvarias, előzékeny modort, a racionális szakszerűséget, valamint számtalan olyan tevékenységnek a ius civile alá rendelését, ami korábban tiltott volt. Az angol civility (amit a civilisation csak később szorított ki) ellentéte a városi életet és a szilárd jogrendet nélkülöző barbarity. [...] A civil társadalom nyugat-európai, a politikai intézményeket is magában foglaló és erkölcsi piedesztálra emelt fogalma a 18. századi német felvilágosodásban mint bürgerliche Qesellschaft (polgári társadalom) jelent meg." (Péter I 989: 90-9 I.) Az idézetből látható, hogy mennyivel több volt városi lakóhelynél és e lakóhely jogi minőségénél, autonómiájánál az a jelentés, amivel szerzők a hazai „németek" vegyes csoportját megterhelik.