Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

VÁRI ANDRÁS: Etnikai sztereotípiák a Habsburg Birodalomban a 19. század elején. Szövegek és szerzők

magas termetet, szép testállást, gyors, könnyű és kellemetes mozdulásokat, mellyek a valódi magyart ékesítik; melly tulajdonságokat egy különös szépségű, férjfiút illető s mindenütt egyforma nemzeti öltözet igen neveli. Tündöklik a Magyar characterjében egy eleven és tüzes elme, s indulat heves buzongásig, és ama nemzeti kevélység, melly magát érzi és betsüli, s betsültetni kivan; továbbá egyenes szívűség, nagy lelküség, vitézi bátorság, álhatatosság és szabadságnak szeretete. A Magyar ragad a jóhoz, vagy a mit előítéletből annak tart lenni, és a bevett szokásokhoz; a pallérozottságot könnyen elfogadja. A közönséges embernek a marhatartáshoz és a magános élethez nagy hajlandósága van; de ezen magánosságban elvadult tüzes emberen is kitetszik, hogy katonának termett és alkalmatos a haza védelmezésére." (Magda 181 9:67.) Mikor Magda ezt írja, a fiatalabb és konfesszionálisan többszólamú szerzőgenerációban már katolikus szerzők is átvették a képet (Kis 1818). Lebrechtnél találunk egy másik képet is, mely a magyarok képéhez hasonlóan régebbi földrajzi leírások ábrázolásaiból indul ugyan ki, de azokat jelentősen kikerekíti, „a német" sztereotípiáját: „Nagyobbrészt téglából épült lakásokban, számos nagy, tisztán és bőségben tartott falvakban, mezővárosokban és városokban laknak. Országunkban a híres hét várat és várost, mely a fejedelemség nevét adja 80 év alatt felépítették, a régi árkok és sáncok helyett falakkal vették körül, bástyákkal látták el, csinos épületekkel látták el, sőt majdnem mindegyik faluban és mezővárosban az Isten háza köré körfalakat vagy várakat építettek, melyek között ők magukat és készleteiket a tűzlángok és az ólálkodó ellenség elől biztonságba helyezik. Mindezek által a régi szegényes csavargókból letelepedett emberek, az állam biztos és hasznos polgárai lettek. A háborúzás, rablás és zabolátlanság szenvedélye, mely minden régi népre, így atyáikra is jellemző volt, szinte az ellentétébe fordult át. A jelenlegi erdélyi német legfőbb jellemvonásai a takarékosság és a szorgalom. Ami ipar- és kézművescikk az országban készül, azt legnagyobbrészt németek készítik. - Nem mondunk sokat, ha azt állítjuk, hogy ők adták az országnak mindazt a kultúrát, amellyel ténylegesen rendelkezik. A németek körül minden jobban virágzik, jobban terem, olyan jólét figyelhető meg, amely a magyartól illetve székelytől nagyon elválik." (Lebrecht 1792:54.) Nem meglepő, hogy az autosztereotípiáról hiányoznak a negatív vonások. Ez a kép is éppoly egyöntetűvé és általánossá vált az I 800-1810-es években, mint a magyar fent mutatott képe. A legnagyobb hatású korai statisztikus, Schwartner például így foglalja össze, mit köszönhet az ország „a németnek": „Őtőle ered Magyarországon a polgári rend, az ő érkezésével vette kezdetét a bányászat, sőt egyáltalában a városi ipar, felélénkítette Magyarország kereskedelmét Északkal, polgári hűséggel romlatlanul megőrizte még a magyar nemzeti viseletet is, melyet, Sopron és Pozsony környéki testvéreihez hasonlóan, korán magára vett, végül, rajta keresztül lendült fel Magyarországon, korábban mint máshol, Luther tanítása." (Schwartner I 809-18 I l/l: 142.) A magyar változat, például a szintén lutheránus, szintén felvidéki (rozsnyói) Magda Pál feldolgozásában persze nem siet kiemelni, hogy Luther tanítását az országban a németek terjesztették, de egyébként közel azonos a fentivel: „Az országnak szabad Kir. és más több városait tsak nem mind Németek lakják, annak bizonyos jeléül, hogy a Német szereti a városi rendtartást, a polgári szabadságot, és a kézi szorgalmatoskodást s kereskedést. Egyébbiránt a Magy. Német is valamint fáradhatatlan és szorgalmatos, úgy a jó