Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)
BELLÉR ILDIKÓ: Nemzeti örökség és identitás a Kínában élő ujgur kisebbség példáján
BELLÉR ILDIKÓ Nemzeti örökség és identitás a Kínában élő ujgur kisebbség példáján A tanulmány röviden foglalkozik a Kelet-kutatás szerepével és Magyarországnak a Kelethez való történeti kapcsolatával, amelyet összetettsége miatt nem lehet az úgynevezett orientalizmusvitát domináló „Kelet és Nyugat találkozása" kettőssége alapján megközelíteni. A magyarok ázsiai eredettudata fontos tudományos munkákat eredményezett, ugyanakkor nem lebecsülendő szerepet játszott a magyar nemzeti örökség kialakításában is. A cikk második fele az ujgurok nemzeti örökségének alakulását vizsgálja, akiket egyes írások mint a magyarságot a Kelethez kötő legfontosabb láncszemet említenek. Az ujgurok egy török típusú nyelvet beszélő, mintegy 8 milliós lélekszámú, önálló államisággal nem rendelkező muszlim csoport, akik a Kínai Népköztársaság északnyugati részén, a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen élnek. Ok alkotják az autonóm terület lakosságának túlnyomó többségét, amely Kína összterületének mintegy egyhatodat foglalja magában. Noha az utóbbi időkben a magyar őshazakutatók elméletei, amelyek vérségi, nyelvi és kulturális rokonságot tételeznek fel a magyarok és az ujgurok között, ismertebbé váltak az ujgur értelmiség körében, az Európához kötő ideológia mindeddig nemigen talált visszhangot az ujgurok hivatalos vagy akár nem hivatalosan artikulált nemzeti diskurzusában. Európa és a nyugati világ az ujgur identitáson és nemzeti tudaton belül egyelőre nem kap jelentős szerepet. /^z alábbi cikk első változata egy, a Collegium Budapest által 2000 januárjában rendezett interdiszciplináris konferenciára készült, amelynek központi témája a nemzeti hagyomány és a humán tudományok közötti viszony tárgyalása volt. Példának az ujgurok esetét idéztem, amelyről - kis magyar kerülővel - az alábbiakban is szó esik. A cikk kiindulópontja az orientalisztika helye egy modern Európában, amely tudatosan bővíti ^ határait, és igyekszik megszabadulni hagyományos Európa-központúságától. A cikk köz- 7 ponti érve az, hogy még egy Európa-centrizmust tagadó, alapvetően egy Európát (Nyu- cgatot) és az önmagát ezzel szemben meghatározó Mást alapul vevő hozzáállás is leg- : többször szükségszerűen Európa-központú marad. Az ujgur példával ennek a kettős- g ségen alapuló hozzáállásnak az elégtelenségét szeretném megmutatni, és azt bizonyítani, hogy bár Európa, illetve a nyugati kultúra jelenléte szinte világszerte jelentős tényező, a leegyszerűsített kettősség nem feltétlenül biztosít kielégítő keretet minden típusú kulturális találkozás számára. Fontosnak tűnik az is, hogy az ujgurokról a Magyarországon megszokott, jó esetben romantizáló, kevésbé szerencsés esetben nacionalista célokat szolgáló megközelítés helyett más kontextusban is szó essék. 1
