Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

FRAZON ZSÓFIA: Az ördögszövetség mint büntetőügyi igazság és létrehozásának mechanizmusa

alkalmazandó, de a vétek vagy a bűn minősége szerint könnyebb, vagy súlyosabb kínra vonandó. Azonban ne legyen a kínvallatás súlyosabb, mint a bűn." (Praxis Criminalis XXXVII. cikkely 10. §; Sugár, szerk. I 987:249.) Ebből a részből nem is a mértékletesség elemét szeretném a továbbiakban kiemelni, hanem a bűn nagysága és a kínzás nagysága közötti kapcsolatot, és a hatóság figyelmeztetését ennek betartására. Az, hogy mi számít nagyobb vagy kisebb bűnnek, az koronként változott (például az istenkáromlás és felségsértés, ami a 18-19. században már nem olyan jelentőségű, mint a 15-16. században), de az az elv, hogy a bűnnek és a kiszabott büntetésnek „mérhetően" kellett kapcsolódnia egymáshoz, folyamatosan megtalálható volt a történelem színpadán (vö. Galloni 1991; Hajdú 1996:137-158). A kínzás közben tett vallomás tartalmát közvetlenül befolyásolhatta a hóhér a fájdalom szabályozásával: „A kínvallatás alatt nem kevésbé gondosan figyelendő meg, amikor, vagy ahogyan a vádlott arckifejezése változik, és annak megfelelően tartsa a csavart [a hóhér - F. Zs], ahogy az a vallomásnak megfelel, közben a bíró mást ne csináljon." (Praxis Criminalis XXXVII. cikkely I 3. §; Sugár, szerk. 1987:249.) Itt most a hóhér játszik aktív szerepet, és a korábban írt (inkább végrehajtó) szerepkör alapjaiban kérdőjeleződik meg. Viszont ez megint olyan pontja a vizsgálatnak, amire vonatkozóan semmiféle adatot nem találhatunk a források végső szövegében, ugyanúgy, mint a retorika esetében. Ezen szintek írásban való rögzítése nemcsak nagyon nehéz lenne, de azonnal be is ismerné a hatalom működési elvét, és az igazság tartalmának kialakításában betöltött meghatározó, egyoldalú funkcióját. Itt tetten lehetne érni a vádlott menekülési és túlélési stratégiáinak működését, az elvárt igazság kimondását a fájdalom alóli szabadulás érdekében. A retorika és mimika pontos lejegyzésének hiánya így tudatos is lehetett. A retorikai szint vizsgálatára azért egy lehetőség adódhat. Ez a kínvallatás alkalmával feltett bírói kérdések és a vádlott által adott válaszok rendszerének elemzése. A vallatás kérdéseinek részletes listája szintén megtalálható a Praxis Criminalis paragrafusai között. A kérdések a következő módon haladtak előre: „ /. Vajon nincs-e szövetsége az ördöggel? 2. Miképpen? 3. Mikor tette azt? 4- Mennyi időre? 5. írásban vagy szóban kötötte? 6. Hol? 7. Milyen szándékból és alkalomból? 8. Vajon az hathatós érdekében állt valakinek? 9. Hol van a szerződés, vagy micsoda jele van? 10. Vajon mi vitte őt erre?" (Praxis Criminalis LX. cikkely 4- §; Sugár, szerk. I 987:246-247.) Mint derült égből a villámcsapás, rögtön az első kérdéssel megnyit a bíró egy olyan értelmezési keretet, amely a vádlott számára eddig nem volt nyilvánvaló. Feltehetően ez a demonológiai szint több per során szerepelhetett a kínvallatást megelőző fenyegetés-rábeszélés periódusban és a kínzás nélküli vallatás alkalmával feltett kérdések között. A bíró már a inquisitio specialis során gyűjtött bizonyítékokat a vádlott ellen, kihallgatta a tanúkat, és kialakította a „maga" igazságát. A tanúvallomások nem számolnak be ördöggel kötött szövetségről, de nem is erre irányultak a kihallgatás kérdései. Az, hogy a kínvallatás alkalmával kezdő kérdésként szerepel az ördögszövetség motívuma, azt mutatja, hogy a bíró által a nyomozás során kialakítottigazság részét képezi. De tovább megyek, az, hogy ez a kérdéssor egy kézikönyv lapjain gyakorlatilag egyetlen javasolt kérdéssorként szerepel, arra enged következtetni, hogy a bíró részéről ennek az igazságnak a kialakítása volt javallott. Vagyis, ha már a kínvallatásig jut egy boszorkánysággal bevádolt személy esete, akkor az ördögszövetség igazsága logikus következtetés. Ha ez minden esetben így ment volna végbe, akkor a képlet nagyon egyszerű lett volna, hiszen minden bo-