Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

BELLÉR ILDIKÓ: Orientalisztika és antropológia (Wilhelm Gábor interjúja Bellér Ildikóval)

Orientalisztika és antropológia Interjú Bellér Ildikóval* Filológusként kezdted, ám legtöbb kutatásodat antropológusként végzed. Mi a két tudomány viszonya szakmai életeden belül? Budapesten a bölcsészkaron három szakot végeztem I 98 I -ben, angolt, törököt és régészetet. Eredetileg régésznek készültem, úgyhogy azt kellene elsőként említenem, de azóta éppen a régészet az, amely szinte teljesen háttérbe szorult. A török szakot a régészet miatt vettem fel. A hódoltság kori régészettel szerettem volna foglalkozni, és ez a kombináció akkoriban még hivatalosan nem létezett. Budapesten a török szakon vagy oszmán török történelmet vagy török filológiát lehetett hallgatni. Régészeti tanulmányaim mellé az oszmanisztikára lett volna szükségem, de a hallgatók alacsony száma miatt kétévenként indult csak oszmanisztika. A kérdéses évben éppen a filológián volt a sor, így - jobb híján - ott kezdtem. Ezen a szakon a hangsúly a török nyelven és irodalmon volt, de - ami számomra a legérdekesebb volt - a tananyag messze túlmutatott az Oszmán Birodalom határain, megismertetett minket a török típusú nyelveket beszélő csoportokkal, akik történetileg a Balkántól Ázsián át Északnyugat-Kínáig és Kelet-Szibériáig megtalálhatók. (Manapság természetesen nagy számban élnek törökországi törökök Nyugat-Európában is.) Ez számomra egy új világ volt, és mi tagadás, érdeklődésemben benne volt az egzotikum iránti vonzódás is. A nyelvészeti és szövegközpontú tanítás hagyományos filológiai keretek között folyt, ami óriási ellentétben állt az angol szak modern nyelvészeti megközelítésével. Doktori disszertációmat hagyományos filológiai témáról írtam Angliában (University of Cambridge) 1989-ben: a nyugati török nyelvek történetének egy bizonyos fejlődési állomását próbáltam megragadni egy Iránból származó, I 5. századi szöveg segítségével. Az antropológiával személyes okoknál fogva kerültem kapcsolatba. Férjem, Chris Hann walesi származású szociálantropológus, a nyugat-európai kutatók között az elsők között volt, aki Kelet-Európa iránt érdeklődött. Magyarországi kutatása után elkerültem vele Lengyelországba, és passzívan részt vettem ottani, vidéki terepmunkájában. Már az I 980-as években megpróbáltuk érdeklődésünket valamelyest összekötni, és a lengyel út után egy évet töltöttünk Törökországban, majd fél évet Hszincsiangban, ahol Urumcsiban részben ujgurul tanultam, részben az Orvosi Egyetemen angolt tanítottam. Kutatásra azonban, engedély hiányában, nem kerülhetett sor. Mi volt az első antropológiai terepmunkád? Az I 990-es évek elején közösen kaptunk egy tudományos ösztöndíjat, amelynek értelmében Északkelet-Törökországban, a Fekete-tenger partján kutattunk. Ez volt az első olyan alkalom, amikor nem csak mint passzív szemlélő vettem részt szociáiantropológiai terepmunkán. A vidék, ahol dolgoztunk, etnikailag összetett, a kaukázusi nyelvet be-