Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

BELLÉR ILDIKÓ: Orientalisztika és antropológia (Wilhelm Gábor interjúja Bellér Ildikóval)

szelő, őslakosnak tekinthető lazok mellett élnek itt a korábban egy örmény típusú nyelvet beszélő hemsinliek, törökök és grúzok is. A kutatás központi kérdése az etnicitás, az állam és a piac társadalom- és identitásformáló szerepe volt. A munka kötetlen beszélgetéseket, interjúkat, a hivatalos szervekkel való kapcsolattartást éppúgy magában foglalt, mint például a helyi kisvárosi bíróság válóperes aktáinak olvasását, bírósági üléseken, esküvőkön, uzsonnákon, hivatalos rendezvényeken, valamint fundamentalista imadélutánon való részvételt. Az ezt a munkát összefoglaló közös könyvünk a közeljövőben jelenik meg. Ezt követte azután az ujgur kutatás. Ennek középpontjában az ujgurok körében az elmúlt száz év alatt történt politikai események hatására végbement változásokat és folytonosságokat próbáltam dokumentálni. Volt-e ezen belül lehetőség a filológiai és a „klasszikus" antropológai módszerek kombinálására? A hivatalos kutatási idő mintegy egyharmadát tette ki a terepmunka, és kétharmadát a szövegkutatás. Az ujgurok jelenlegi helyzete Kínában a tibetiekéhez hasonló, autonóm területüket belső gyarmatosítás jellemzi. Mindez erősen befolyásolja a kutatási lehetőségeket. Levéltári munka (legalábbis külföldi kutató számára) elképzelhetetlen, és a terepmunka szigorú ellenőrzés alatt folyt. Ugyanakkor éppen filológiai tanulmányaimból tudtam, hogy igenis létezik irodalom az ujgurokra vonatkozóan, amely elérhető Kínán kívül. Ez az irodalom igencsak eklektikus, de ennek összefoglalásával rekonstruálhatók a hagyományos (I 949 előtti) társadalmi élet legfontosabb jellemzői, a modern terepmunka pedig lehetővé teszi a szocialista átalakulás és ennek legújabb mozzanata, a „szocialista piacgazdaság" hatására bekövetkezett változások megragadását. A szövegek egy részére a svédországi Lundban tettem szert, és a 20. század első feléből, helyi szerzők tollából származó leírásokat tartalmaznak: a svéd misszió tagjainak kérésére írtak a helyi vallási értelmiség tagjai saját kultúrájukról. Fontosnak tartom a nagy terjedelmű, nyugati utazók tollából származó leírásokat (bár a bennük rejlő értékítéleteket óvatosan kell kezelni), és ugyancsak fontosak azoknak a filológusoknak a kiadott szövegei, akik a keleti török nyelv kutatását szövegmutatványok gyűjtésével végezték. Ezek a szövegek ismertek a filológusok számára, de rejtve maradnak az antropológusok előtt. Pedig a régi orientalisták, valóban sokoldalú tudósok lévén, érdeklődésüket kiterjesztették a kultúra és a társadalom kutatására is. Az általuk lejegyzett nyelvi anyag sok töredékes, de ugyanakkor fontos néprajzi információt tartalmaz. Szájhagyomány útján továbbadott szövegek mellett lejegyezték helyi emberek beszámolóit a társadalmi élet legkülönbözőbb mozzanatairól: családi és vallási ünnepekről, a mezőgazdaságról, a hétköznapokról, a gyógyításról, a háborúról, a nemek közötti munkamegosztásról és még sok más egyébről. Noha az információ mindenütt töredékes, ezek összeszedésével és a terepmunka során gyűjtött adatokkal való összevetésével már lehet valamit kezdeni. Bár a korlátozások miatt a terepmunkában is sok a hiányosság, azt hiszem, hogy a két típusú anyag összekötése mégis eredménnyel jár. Az eklektikus anyag feldolgozásához a történeti antropológiából és a népi kultúra (populär culture, Alltagsgeschichte) modern kutatóitól kaptam ihletet. Nagyon izgalmasnak találom nemcsak azt, hogy az antropológusok hogyan