Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

Tabló - A művészet mint társadalmi viselkedés. Alfred Gell: Art and Agency (Wilhelm Gábor)

ban az elsietett általánosításra összpontosít. A maori stílus szimmetrikus jellege ugyanis egyenesen következhet Hanson vizsgálatának abból a vonásából is, hogy szándékoltan formális jegyekkel akart foglalkozni. A formális jelleg azonban könnyen redukálható a díszítésre, ez a mintázatra, ebből pedig levezethető a szimmetrikusság (161. p.). Más szóval a szimmetria mint tulajdonság túlontúl absztrakt. A feltételezett kapcsolat ráadásul tovább gyengíthető azzal a megfigyeléssel, hogy nem minden szimmetriára épülő művészeti stílus jár együtt társadalmi reciprocitással. Cell szerint tehát először egy adott kultúrára jellemző formális stíluselemzést kell elvégezni, mely megmutatja a más kultúrákhoz képest eltérő jellegzetességeket. Ezután van egyáltalán értelme ezeket a kultúra egyéb területeinek jegyeivel összekapcsolni. Gell szemében bármilyen művészeti stílus formális elemzésének legelőször tisztáznia kell, mi az analízis egysége. A szerző által választott példa egy Marquesas-szigeteki tárgyegyüttes a I 9. század végéről. A formális elemzés lényege nem jelent mást, mint annak bemutatását, hogy a tárgyegyüttes egyes tárgyai hogyan kapcsolódnak az együtteshez mint egészhez (165. p.). Több mint 50 konkrét stíluselemzés után Gell arra következtetésre jut, hogy a Marquesas-szigeteki anyag esetében megadhatóak azok a szabályok, melyek megengednek bizonyos változtatásokat az egyes motívumok esetében, míg másokat megtiltanak (2 I 5. p.). Ennél nehezebb kérdés a bemutatott stílust a „kultúrához" kötni. Sőt a szerző szerint egyszerűen hiba tárgyak vizuális stílusáért a kultúrát „felelőssé tenni". A kultúra ugyan megszabhatja a tárgyak gyakorlati vagy szimbolikus használatát, illetve ikonográfiái értelmezését, de az „egyetlen faktor, mely a tárgyak vizuális megjelenését meghatározza, az azonos stíluson belüli más tárgyakhoz való viszonyuk" (2 I 6. p.). Ebben az értelemben a vizuális stílus a társadalmi létnek egy autonóm területét jelenti. A Marquesas-szigeteki stíluson belül megragadható az úgynevezett legkisebb különbség elve (2 1 8. p.). Ez azt jelenti, hogy az egymástól különböző motívumok rendkívül egységes képet mutatnak, mivel úgy készítik őket, hogy a többihez a lehető legjobban hasonlítsanak. Ami érdekes ezzel az elvvel kapcsolatban, hogy kizárólag a teljes anyag elemzése, a kapcsolatok kapcsolatai révén válik csak nyilvánvalóvá a létezése. A könyv 9. és egyben záró fejezetében (Összefoglalás: 7\ kiterjesztett elme) a szerző három óceániai és két nyugati művészeti példán kapcsolja össze a belső és a külső személyt, a mentális tartalmakat és a tárgyi világot, valamint a művészeti stílust és a kultúrát, szintézisét adva így az előző két nagy fejezetben felvetett, ám ott önállóan kezelt kérdéseknek. Ervelése középpontjában az a feltételezés áll, hogy strukturális izomorfia létezik a belső kognitív folyamatok és a tárgyrendszerek külső, időbeli-térbeli szerkezete között (222. p.). Mindez abból vezethető le, hogy ha a „személy" meghatározásakor befelé indulunk el, akkor további személyeket találunk, ha azonban ezeket a személyeket kívülről ragadjuk meg, akkor figyelembe kell vennünk az illető életútja során átélt eseményeket, másokkal való viszonyrendszerét, illetve a hozzá tartozó vagy vele kapcsolatba kerülő tárgyakat. Az új-írországi halotti szertartások egyik főszereplője, az úgynevezett malangan faragványok életútjuknak csupán egy rövid részét töltik materializált alakban, majd megsemmisülnek. A többi idő alatt azonban a tulajdonosaik „fejében" léteznek mint emlékek, hogy azután a következő szertartás alkalmával ugyanolyan formában újból megjelenjenek. Gell könyve egyaránt provokatív a művészet antropológiai megközelítésével foglalkozók és a társadalmi viselkedést kognitív szemszögből vizsgálók számára. Az olvasó rész-