Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)
Tabló - A kiállított nép Martin Wörner: Vergnügung und Belehrung (Lackner Mónika)
lágkiáliítás egyik szervezőjét a Histoirede l'habitation humaine program meghirdetésére. A 44 épületből álló együttes három részre tagozódott: a prehistorikus, a történeti és az etnológiai részre. A világ kulturális sokszínűségét kifejező épületkavalkád a chicagói világkiállításon szintén jelen volt: számos néprajzi falu mellett (Lappföldről, Dahomeyből, Jáváról, Törökországból, Tunéziából, Algériából) több indián törzs képviseltette magát. A néprajzi falvak mellett a történeti épületek rekonstrukciója, felidézése vált a legnépszerűbb kiállítási részleggé. Noha egy-egy épület a korábbi kiállításokon is megjelent a hivatalos programban vagy azon kívül is - mint például az 1889-es világkiállításon a rekonstruált Bastille -, a chicagói világkiállítás a történeti együttesek egész sorát vonultatta fel. A „német falu" parasztházai és a falu közepén álló I 5-1 6. századi fachwerk stílusban épült vízivár, a „Pfalz" termei különféle német múzeumok, gyűjtemények bemutatóhelye volt, melyet az azonos 15-16. századi stílusban épített zenepavilonok, sörözők, kisebb elárusítóhelyek egészítettek ki. Az egyértelműen a szórakoztatás feladatával épült „Alt-Wien" a I 71 8. századi bécsi belváros rekonstruált kulisszái közt korhű hangulat megteremtésévei kínált szórakozást zenepavilonjával, sörkertjeivel, borozóival és éttermeivel. Két további történeti együttes Írországból érkezett. A középkori stílusban felépített falvak, valamint fontos ír épületek rekonstrukciói a szórakoztató funkció mellett a felelevenített hagyományos ír háziipar, a „cottage industrie" kiállító- és elárusítóhelyévé váltak. Ezek elsősorban a nagyszámú ír bevándorló körében örvendtek nagy népszerűségnek. Ugyancsak népszerűségük miatt az 1890-es években egyetlen világkiállításról és regionális kiállításáról sem hiányozhattak a valódi épületek rekonstrukcióiból összeállított vagy történeti stílusban megálmodott épületegyüttesek. Az általában a kiállító város aranykorának felidézésével felállított együttesek (a 16-1 7. századi „Oud Antwerpen" [1894], „Vieux Paris" [ 1900], „Vieux Bruxelles" [1897], „Alt-Prag" [ I 895], Ős-Budavára [1896], "Alt-Berlin" [1896] stb.) mulató-, illetve gasztronómiai negyedként működtek, a múlt felidézésének illúziójához korabeli öltözeteket viselő személyzet, zenészek, életképek, lovagi tornák, felvonulások is hozzájárultak. Míg a hatalmas történeti együttesek a világkiállítások szórakoztató, népszerű negyedeihez tartoztak, a néprajzi épületek, néprajzi falvak egyre inkább a születendő néprajztudomány szervezésével jönnek létre, akár az 1894-es lembergi kiállítást, az 1895-ös prágai cseh-szláv néprajzi kiállítást, a millenáris kiállítást vagy az 1897-es lipcsei kiállítást tekintjük. Persze a világkiállítás jellegétől az sem áll távol, ha egy épületegyüttes több szempontot és funkciót egyesít: így az I 900as párizsi világkiállítás svájci falujában a híres svájci épületekből rekonstruált központ (luzerni híd, Teli-kápolna) körül Svájc kantonjait reprezentáló, eredeti parasztházakból álló kis néprajzi falu állt, s hogy az illúzió teljes legyen, az Alpok sem hiányozhatott jellegzetes növényeivel, teheneivel, vízeséseivel. Bár Wörner a fejezet végén kísérletet tesz annak felvázolására, mely motivációk játszottak közre a néprajzi falvak, illetve történeti együttesek felállításánál (nemzeti-regionális identitás kifejezése, a haladásba vetett hit kritikájának kifejezése, illetve a szórakoztatás és a tanítás), a könyv olvasásakor az volt az érzésem, hogy a történeti együttesek, a pavilonok, parasztházak, néprajzi falvak tárgyalásánál a határok élesebb meghúzása ajánlatos lett volna. A népi kultúra másik nagy területe, amely fontos szerepet kapott a világkiállításokon, a viselet. Noha a viselet már a legelső világkiállításon is feltűnt, általában a ruházati ipar részlegeiben, komolyabb szerephez először az 1867-es párizsi világkiállításon jutott, ahol