Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

BELLÉR ILDIKÓ: Nemzeti örökség és identitás a Kínában élő ujgur kisebbség példáján

az indoeurópai típusú múmiák, amelyek a vidék eltörökösödését megelőző időkre datálhatok. Ami a modern identitás szempontjából fontos, az az, hogy a múmiák semmiképpen sem mutatnak a kínaiakéhoz hasonló fizikai tulajdonságokat, és így a modern ujgurok „nacionalizálták", vagyis integrálták őket saját „nemzeti örökségükbe". Bár a biológiai folytonosság szerepe tagadhatatlan, ebben az esetben az érvelés célja inkább a területi folytonosság igazolása, amely gyengíti a kínai fél elsőbbségi igényeit (Rudelson I 997). A kínai nemzetiségi politika a szovjet modellt követi mind a nemzetiségek meghatározásában, mind pedig abban, hogy a nemzetiségeket elismeri, és bizonyos korlátozott jogok biztosításával kísérli meg őket szigorú ellenőrzése alatt tartani (Bergere 1979; Gladney I 99 1:66; Mackerras I 998). Az ujgurok ennek megfelelően autonómiát élveznek, noha ez az autonómia névleges. Az ujgurok „nemzetiségi sajátosságai" bizonyos keretek között hangsúlyozhatok, sőt ehhez állami támogatást is kaphatnak. A turistáknak szóló színes brosúrák az ujgurokat mint táncot és zenét szerető, színes folklorisztikai jelenséget mutatják be. Ujgur népi táncosok és népzenészek töltik ki az ujgur nyelvű televízió műsoridejének jelentős részét, és iskolai szünetek alatt az ujgur iskolák egy része néptánctanfolyamot szervez kislányok számára, míg a fiúk ujgur népi hangszerek tanulására kapnak lehetőséget. Az ujgur kultúra ilyen módon való hivatalos elismerése annak tudatos folklorizációjában kap kifejezést, és az ujgur nemzeti örökség megfogalmazását engedélyezi hivatalosan, ámde erősen redukált formában. Ezzel a közéletben propagált definícióval szemben az ujgur identitás „háziasított" keretek között családi és vallási ünnepek, étkezési, öltözködési szokások, házassági stratégiák, és a hétköznap gyakorlatának megannyi, a hagyományokat követő, de egyben a megváltozott viszonyokra is rugalmasan reagáló formáján keresztül kap kifejezést és megerősítést. A kínai kisebbségi politika a középiskola szintjéig biztosítja az anyanyelvi oktatást, ami azzal a következménnyel jár, hogy csak kevesen tudnak a nagyrészt kínai nyelven történő felsőoktatás követelményeinek megfelelni, még akkor sem, ha az előírások szerint a nemzetiségek fiataljai alacsonyabb felvételi ponttal juthatnak be az egyetemekre, mint kínai kortársaik.

12 Csak azokra az ujgur fiatalokra vár biztos, a kínai fiatalokéval egyenértékű karrier, akik szüleik kívánságára kiskoruk óta kínai nyelvű iskolában tanultak. Ezeket a fiatalokat, noha az ujgurt mint beszélt nyelvet igen jól bírják, a kínai nyelv magas, anyanyelvi szintű tudása, kínai nyelvű írásbeliségük és ezzel járó kínai „természetük" eltávolítja saját csoportjuk tagjaitól, akik csak félujgurnak tartják őket. Az értelmiség tehát egy sajátos, helyben lejátszódó brain-drain (agyelszívás) által megosztottá válik.

13 A modern ujgur nemzeti kultúra legfontosabb alkotórészei a vallás, a nyelv és a területi hovatartozás. Mivel az iszlám vallást a kínai kormány az ujgurok között a politikai szeparatizmus szövetségeként és egyben konzervatív, feudális csökevényként tartja számon, a vallás mint identitásalkotó csak a magánszférában juthat teljes kifejezésre (Mackerras I 998:32-37). Az ujgurok területi hovatartozását és egységét saját autonóm területükön ássa alá az a politika, amely jó munkafeltételekkel és egyéb kedvezményekkel bátorítja Kína szegény tartományaiból a kínai telepesek bevándorlását. Helyi lakosok és külföldi megfigyelők közül sokan tudni vélik, hogy a Hszincsiangba bevándorló kínaiak felmentést kapnak a Kína más vidékein kötelező születésszabályozás alól, amely városi családoknak egy-egy gyermeket engedélyez csak. Ezzel szemben, mint említettem, az 1990-es évek eleje óta a helyi muszlim kisebbségekre is bevezették a kötelező szüle-