Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 3/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2000)

BELLÉR ILDIKÓ: Nemzeti örökség és identitás a Kínában élő ujgur kisebbség példáján

tésszabályozást, amelyet az ujgurok, akiket hivatalosan kisebbségként (azsanlikmillät) tartanak számon, ilyen körülmények között különösen sérelmesnek tartanak. A hivatalosan áttelepülők mellett szép számmal érkeznek a kínai tartományokból a „szocialista piacgazdaság" politikája következtében elszegényedett, nem hivatalos bevándorlók is, akiket az angol nyelvű szakirodalom floating populationként tart számon. Ok egyszerűen olcsó munkaerejüket hozzák a helyi piacra (Kane I 995:199). Ilyen körülmények között az ujgurok egyre inkább tartanak autonóm területük elkínaiasodásától és saját soraik felhígulásától. Ugyanakkor ez a politika éppen hogy erősíti a területi hovatartozás érzését. A kínai hatóságok tehát következetesen elősegítik és bátorítják az ujgurok etnikai tudatának és ezzel együtt nemzeti örökségének ápolását mindaddig, amíg ezeket alapvetően ők maguk határozhatják meg. Ebből a definícióból sok egyéb elem hiányzik, így a vallás, az iszlám szerepe és a kulturális, illetve nyelvi kapcsolatok, amelyek az ujgurokat belső-ázsiai török nyelvű szomszédaikhoz kötik. Ennek jegyében a kínaiak az ujgurokat mint saját, egzotikus nyelvét mind a mai napig megőrző, színes népcsoportot mutatják be, amely énekel, táncol, és amelynek nőtagjai különösen vonzóak, akiknek a világa furcsa, különös, egzotikuma egyszerre vonz és taszít (Gladney 1994). Más szóval ők a modern barbárok, akikkel szemben a Középső Királyság (Kína saját neve) évezredek óta meghatározza magát, és amely egyben elősegíti a kínai nemzet homogenitásának újsütetű mítoszát. Bár e cikk témája az etnikai identitás, ezt a fogalmat állandóan változó, dinamikus kategóriaként használom, amely nem tekinthető minden más identitásnál magasabban álló, azokat magában foglaló meghatározásként. Ugyanakkor a legszembetűnőbb, „legnyilvánvalóbb" identitásszintek, elsősorban a nyelvi és vallási különbözőségek szociológiai elemzése nem feltétlenül segít annak megértésében, hogyan fejeződnek ki csoportkülönbségek a hétköznapok világában. Az identitások sokféleségét itt mindössze néhány példával szeretném érzékeltetni, olyanokkal, amelyekben az etnikai határokat jelző szimbólumok egyben csoportokon belüli viszonyok jelölésére is alkalmasak. Vagyis az identitás kifejezésének olyan szintjeiről van szó, amelyek csoporton (ez esetben az ujgurokon) belüli különbségeket fejeznek ki (nemek, generációk, társadalmi osztályok stb.), ugyanakkor etnikai határok kifejezésére is kiválóan alkalmasak. A megfelelő táplálkozásról vagy öltözködésről alkotott elképzelések egy, a kínaiaktól viszonylagosan elszigetelten élő, dél-hszincsiangi ujgur faluban a csoporton belüli különbségeket jelzik. A városi kontextusban, ahol a kínai jelenlét nagyon is számottevő, ugyanezek a jelek etnikai különbségek kifejezőivé is válhatnak, anélkül hogy elveszítenék eredeti, csoporton belüli jelentésüket. Sok ilyen jel csoporton belüli jelentése rejtett marad a másik etnikai csoport tagjai, ez esetben a kínaiak előtt. Egy ujgur asszony ruhája egy kínai megfigyelő számára legfeljebb azt árulja el, hogy viselője ujgur és nem kínai. De az ujgur megfigyelők látják azt is, hogy az asszony falusi vagy városlakó-e, és a rafinált szabásról és az anyag minőségéről azt is meg tudják állapítani, hogy az illető a jobban kereső, privilegizált társadalmi csoportok egyikének tagja-e (állami alkalmazott, illetve annak felesége, esetleg egy gazdag kereskedőcsalád tagja), vagy pedig a szerényebb életmódra kényszerülők soraiból kerül ki. Az ujgur férfiak külső megjelenése, különösen a fejfedő kiválasztása alkalmas nemcsak a csoporton belüli vallási és területi identitás, hanem a foglalkozási, társadalmi és generációs különbségek kifejezésére is, míg a kínaiak számára ez a sokféleség összességében az ujgurokhoz való tartozást jelzi. Mindezek a szimbólumok