Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)
SZÖVÉNYI KATALIN: Egy kőszegi szabómester házának népe
naponta mosakodtak, hetente a mosókonyha dézsájában megfürödtek. Kezüket az ételek készítése, felszolgálása és evés előtt meg kellett mosniuk, s ügyeltek arra, hogy körmeik is tiszták legyenek. Tisztítószerként háziszappant és ajándékba kapott vagy saját maguknak a drogériában vásárolt szagos szappant - akác- és keserűmandula-illatút - használtak. Arcukat, hogy bőrük szép legyen, disznózsírral, vajjal kenték, pirosítójuk pedig a Frank kávé piros papírzacskója 31 volt. Azt, hogy a méz és tejföl keverékéből készült arcpakolás gyakorlatát otthonról hozták-e, nem tudjuk, viszont a fehér liliom virágának tiszta szeszben áztatásával - pattanásos bőrre citromlé és bazsalikom hozzáadásával - készült arcvíz elkészítési módját és használatát már Kőszegen, a szabómesterné nővérétől tanulták. Ha betegek lettek, otthonról ismert háziszereikkel gyógyították magukat, súlyosabb esetekben, nem múló láz, gyomorpanaszok miatt a család orvosa kezelte őket. A cselédek a maguk módján nemcsak a saját, de a háziak betegségeit is igyekeztek orvosolni. Vérszegénységre vasszegekkel teleszurkált körtét és almát adtak. Kelésre, vágásra főtt velő, tojássárgája és olaj keverékével megkent vásznat tettek, vagy timsóval húzatták össze a sebet. Köhögésre fenyőmézet és bodzalekvárt készítettek, csonterősítőnek főtt tojás porrá tört héját adták. E gyógymódokat különösen az unokák esetében alkalmazták, amit a családtagok ugyan nem tiltottak, de nagyobb bizalommal voltak a doktor által felírt orvosságok iránt. A család részéről ugyancsak hallgatólagosan elfogadott egészségvédelemnek számított, mikor influenzajárványok idején az unokák iskolai kötényébe fokhagymagerezdeket varrtak a lányok... S szintén hatásos bajelhárítónak tartották - de ezt már a háziakkal egyetértésben - a szentelt barkát, meggyújtott gyertyát, keresztet, szentképeket, lurdi vizet. A műhelybeli legények, inasok, mint láttuk, a szabómesterrel voltak legközvetlenebb viszonyban a háziak közül, míg a háztartás alkalmazottai munkájuk és nyilván nemükből, női szerepeikből adódó teendőik és problémáik hasonlósága miatt az asszonyokkal voltak intenzívebb kapcsolatban. Munkájuk révén ugyanakkor közelebb kerültek a család egészének intim szférájához, a műhelybeliekénél bensőségesebb viszony alakult ki köztük és a családtagok között. E szorosabb kapcsolat adódott egyrészt abból, hogy a háziak által használt helyiségekbe, ahová a legények csak engedéllyel és ritkán léphettek, a lányok például a takarítás, betegápolás, felszolgálás révén szabadon bejárhattak. Másrészt ők voltak azok is, akik a családtagok életének fontos állomásainál „kéznél voltak", segítettek. A lányok és a családtagok közti kapcsolatok közül legszorosabb, kisgyermekkoruktól egészen férjhezmenetelükig tartó, a már említett dajka és az unokák - különösen a kisebbik unoka - között volt. Hiszen a dajka fürdette az unokákat még nagylány korukban is, ő mosta s öblítette csalánfőzettel hajukat, hogy az szép fényes és egészséges legyen. A kisebbik testvért első báljára úgy kísérte el, hogy virágot árult a bálozóknak. (gyermekkorukban este lefekvés után sokszor ő mesélt nekik: leggyakrabban az emberi jóságról, az élet próbatételeiről, szenvedésekről és a mindezekért kiérdemelt jutalomról, a mennyországról... A háztartás alkalmazottai karácsonykor, húsvétkor, születés- és névnapjukkor, férjhezmenetelükkor a műhely legényeihez hasonlóan ajándékokat kaptak a családtagoktól. A cselédlányok leggyakrabban kendőt, szappant, ha nem volt nekik, csatos imakönyvet, ha kérték, más olvasnivalót - Kincses kalendáriumot, a háztartásvezetéshez és kiskertgondozáshoz segítséget, ötleteket adó könyveket -, esetleg ruhának való anyagot kaptak.
