Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)
SZÖVÉNYI KATALIN: Egy kőszegi szabómester házának népe
tartották. A szobát tetszésük szerint átrendezhették, csinosíthatták. Az ablakpárkányra virágokat, a virágtartóra szentek szobrait, a sublót tetejére terítőt, könyveket, különféle emléktárgyakat - mézeskalácsot, fényképet - keresztet tettek, a falakra szentképet - jézus szívét, Máriát, Szent Józsefet és Szent Izidort, a horvátok körében népszerű védőszentet ábrázoló képeket - akasztottak. Lakóhelyüket a sarokban álló cserépkályha fűtötte, melynek közepén, a tűztér fölött és a párkány alatt egy mélyedés volt, melyben akár ételt is melegíthettek. Ugyan kályhájuk elvileg lehetőséget adott arra, hogy külön is főzhessenek, a lányok ugyanazt az ételt ették, amit a család vagy a műhely alkalmazottai. Maguknak, miután a család megebédelt, a legényekhez, inasokhoz hasonlóan a konyhában terítettek. Napirendjüket, munkájuk menetét az elvégzendő feladatok szabták meg. Este 9-10 óránál hamarabb nem feküdtek le - ugyan az unokák szerint az esti harangszó az aznapi munkák befejezését jelezte -, s valószínűleg 6 óra előtt keltek, hogy a legényeknek, inasoknak reggelit, 7 órára az iskolába induló unokáknak tízórait készítsenek, mire a családtagok felkelnek, cipőik tiszták legyenek, s a kályhák is ki legyenek takarítva, be legyenek gyújtva. Napközben, a rájuk bízott munka elvégzése után szabadidejüket úgy használták, ahogy kedvük tartotta. Ha fizetésükön felül pénzt akartak keresni, a család körtetermésének leszedésében segítettek, majd kilós adagokba csomagolták, és a ház előtt - a Kőszegen ma is gyakran látható - becsületkasszával kitéve árusították, s a bevétel felét megkapták. Hasonlóan kerestek a kertben termesztett virágaikkal is, melyekből csokrokat kötöttek. Több-kevesebb hétköznapi szabadidejükön kívül, ha sürgős munka nem akadt a háznál, szombat délután és vasárnap ebéd után kimenőt kaptak a lányok. Ilyenkor a munkához használt kötényeiket letették, átöltöztek s indultak a Főtérre, a délután 6-tól 8-ig tartó bakakorzóra, vagy ha szép idő volt, a város szélein lévő, patakparti és hegyoldalon álló kisvendéglőkbe. Ez alkalmakkor, ünnepnapokon, s ha templomba mentek, bő szoknyáikhoz ugyanabból az anyagból varrt pruszlikot, fehér ingvállat, nyáron drindlit öltöttek. Lábukra flórharisnyát, a sváb lányok térdig érő, mintás, cifrán kötött harisnyát húztak, arra orrán masnis lakkcipőt, az úgynevezett pillangós cipőt vagy pántos cipőt húztak. Ruhájuk ünnepi dísze a hímzés, slingelés volt; blúzukon, szoknyájuk alól kivillanó alsószoknyáikon és zsebkendőiken. Ünnepi és hétköznapi öltözéküket, az alsóneműket és a felsőruháikat is otthonról hozták - külön a nyárit és mikor kellett, a téli ruhákat -, amit a városban, leggyakrabban a kőszegi vásárokban vettekkel egészítettek ki. Ruhadarabokat a csatádtól ritkán, egyegy ünnep, születés- vagy névnap alkalmával kaptak, s ilyenkor is főleg kendőket vagy több méter alsószoknyának való géppel slingelt vásznat. Bérük tehát nem foglalt magában öltözéket, viszont a konyhai munkához kötényt - ami durva fehér vászonból, kötője vastag madzagból volt - a háziaktól kaptak. Az emlékezet szerint a háztartásban alkalmazott lányok öltözéke a városban eltöltött idő alatt alig változott. Alsóneműkkel, esetleg egy-két divatosabb mintájú, de a vidéki, otthoni normák szerint készült ünnepi felsőruhával, ritkábban a család nőtagjai által letett, városi divat szerint készült ruhadarabokkal egészült ki. Hajukat pedig továbbra is egy vagy két ágba fonva, koszorúba kötve hordták. Hasonlóképpen higiéniai szokásaik is csak részben módosultak. Tisztaságukat a ház asszonya megkövetelte: ruháikat, /cöíénye//ceí piszkosan nem vehették fel. Úgy tudjuk,
