Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

Tabló - A tankönyvírás nehézségei. Ágh Zsófia: Paraszti és polgári hagyományok a Kárpát-medencében (Juhász Ildikó)

Másodszor: vajon tájékozódott-e a szerző arról, hogy van-e ilyen jellegű könyvre igény a középiskolákban? Mely óra keretén belül lehet hasznosítani e munkát, egyáltalán hol és hogyan oktatnak ma középfokon néprajzot Magyarországon? A bevezetőben utal rá a szerző, hogy „a könyv élményszerű olvasmányokon keresztül hozza közelebb olvasójához a történelem, részben pedig a földrajz és a magyar nyelv és irodalom tantárgyát" (5. p.). Egy középiskolai tanár nyilván többet tudna erről mondani, de véleményem szerint, ha nincs külön néprajzoktatás egy középiskolában, a fent említett tantárgyak tananyagába nehezen illeszthető e „segédkönyv" anyaga. A benne található történelmi ismeretek ugyanis nem nyújtanak többet, mint egy teljesen átlagos történelemkönyv, a néprajzi anyag elsajátítására az amúgy is feszített tanterv és a nagy mennyiségű tananyag miatt nemigen kerülhet sor. Ugyanígy a másik két megnevezett tudományhoz sem kapcsolható szorosan a könyv, hiszen egy-két térkép és a függelék helynévmutatója még nem ad elég okot arra, hogy a földrajztudomány oktatásának keretén belül hasznosítsák e könyvet. Ehhez hasonlóan egy-két irodalmi műre mint forrásra való utalás és egy kis nyelvészeti boncolgatás ( 144. p.) egyetlen irodalomtanárt sem serkenthet a könyv használatára. Marad a néprajztudomány, a néprajzóra, melyhez talán forgatható, használható a könyv. Ennek megfelelően szerencsésebb lett volna, ha a szerző csak és kizárólag a néprajzról ad ismereteket művében, kihagyja a művelődéstörténetet és a régészetet. így teljesebb és hitelesebb képet tudott volna egy tudományról adni, hiszen helyhiányra hivatkozva csak egy kis szeletét mutatja be annak is. Hiányos, sematikus és egyoldalú képet kap így a diák a néprajzról (kimarad például a teljes szellemi néprajz, a folklór, a társadalom- és gazdaságnéprajz nagy része). Ujabb probléma és hiányosság, hogy a könyv nem élményszerű, nem tartalmaz eredeti új gondolatokat, összefüggéseket, nem készteti az olvasót gondolkodásra. Egy tankönyvnek feladata lenne, hogy felhívja a tudományon/tudományokon belül folyó vitákra, különböző elképzelésekre, nézetekre az olvasó figyelmét. Ezzel tudja ugyanis gondolkodásra késztetni a diákot, illetve a sokszínűségen és nyitott kérdéseken keresztül megkedveltetni a néprajzot, művelődéstörténetet és régészetet. A szerző e három tudományágat mint zárt, merev egységeket ábrázolja, mindig csak egy alapfelfogást, nézetet bemutatva. Igy a könyv bevezetőjében leírt nemes célokat („élményszerű olvasmány", rátaláljon a tudomány „szépségére és izgalmára" minden fiatal stb. [5. p.]) nem sikerült maradéktalanul megvalósítania a szerzőnek. A fent leírtakra néhány példa a történettudomány területéről: kihagyja a városfejlődés többféle koncepcióját és lehetőségét, a honfoglalás körüli vitákat, a kora középkort kizárólag Györffy György (1983) könyvére és nézeteire támaszkodva írja meg. A tartalmi problémák részletes megvitatása és elemzése nem tartozik a jelen munka keretébe, témájába. Az egyes fejezetek színvonala és kidolgozottsága is igen eltérő, néhol túlzott részletességgel tárgyal egy témát (ilyenek például Az építkezés alapanyagai és technikái [4248. p.], A telek elrendezése és a gazdasági épületek [31-41- p] című részek, vagy az eketípusok leírása [92. p.]), melyek így nyilván érthetetlenek és unalmasak egy középiskolás számára, főleg szómagyarázatok nélkül. Máshol túl általános és szegényes a leírás (például A falurendszer kialakulása [I 67. p],A hagyományos paraszttársadalom felbomlása [21 1-212. p.] című részek), és ez valószínűleg szintén nem növeli a könyv iránti érdeklődést. A fejezetek eltérő minőségének egyik nyilvánvaló oka a hivatkozott iroda-