Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

Tabló - A tankönyvírás nehézségei. Ágh Zsófia: Paraszti és polgári hagyományok a Kárpát-medencében (Juhász Ildikó)

lomjegyzék hasonlóan egyenlőtlen színvonala. A szerző egyes helyeken egyetemi jegyzeteket, tankönyveket (például Dám I 980, Hajdú-Domokos I 980), máshol ismeretterjesztő, képes vagy irodalmi műveket használ forrásul (például Gáborján I 985, Ady Endre, Heltai Jenő, Tömörkényi István írásai). A könnyebb kezelhetőség és tájékozódás érdekében célszerű lett volna egy képjegyzéket, esetleg egy tárgymutatót készíteni a könyvhöz. Ezekkel együtt jobban betölthetne a segédkönyv funkcióját. 3. Egy tankönyvnek tudományos szempontból is mintaértékűnek kell lennie, hiszen maga a szerző munkája példázhatja a szakma színvonalát, tükrözi annak ismeretanyagát. A könyvolvasása közben észrevétlenül sajátíthatja el a diák a tudományos munka mikéntjét és kritériumait. Ágh Zsófia gyakorlati célú forrásgyűjteménynek szánja munkáját, de ez sok mindenre nem ad mentességet. A leíró/bemutató jellegű és az úgynevezett tárgyi néprajz sem mellőzheti az elméleti és módszertani elgondolásokat. Köztudott, hogy ezek segítenek a téma- és tárgyválasztásban, az összefüggések feltárásában, a leírás módjában, a megfelelő példák, források és irodalom kiválasztásában. Elméleti és módszertani háttérismeretek nélkül tehát nem lehet jó tankönyvet, könyvet írni. Ez sajnos erősen érződik a szerző munkáján. Maga a megadott három tudomány meghatározása és elkülönítése körül kezdődnek a problémák. A bevezető részben felteszi a kérdést a szerző: „mivel foglalkozik a néprajztudomány?" (6. p.). Ezen belül többféleképpen próbálja meg definiálni a néprajzot, amely meghatározások felületesek, pontatlanok és elavultak: „A néprajz tehát társadalomtudomány, és mint ilyen a társadalom egy részének történetével, szerkezetével, külső és belső hatásra történt változásaival foglalkozik." (6. p.) Nyilvánvaló, hogy a definíció első része („történetével") a történelem, a második fele („szerkezet") a szociológia tudományának témája, ezért ez így nem elégséges meghatározás. Fő vonatkoztatási pontnak a szóbeli hagyományozódást teszi meg. Ezek alapján különíti el a néprajzot a művelődéstörténet tárgyától, amely szerinte „a nem szóbeli hagyományozódást követő kultúra" (8. p.). Végül harmadik meghatározásként megállapítja: „A néprajz tárgya a folyamatosan írásbeliség nélküli, törzsi-nemzetségi társadalomban élő népek kultúrájának kutatása terepmunkával. Az írásbeliség kialakulása után a társadalom szóbeli hagyományozódást követő rétegeinek anyagi és szellemi kultúráját, valamint életmódját vizsgálja szintén a néprajzi gyűjtés módszerével, kiegészítve azt elméleti kutatásokkal és a többi társadalomtudomány eredményeivel." (8. p.) Hasonlóan problémás, nem kielégítő a szociológia, a történelem, a régészet definíciója sem, mivel nem azonos szempontok szerint különíti el a három tudományágat (8. p.). Világos és érthető szétválasztás helyett inkább összemossa őket. A szerző szerint a néprajz módszere szinte kizárólagosan a néprajzi gyűjtés. Ennek megfelelően a szóbeli hagyományozódás eltűnésével és a paraszti világ felbomlásával megszűnik a néprajz tárgya, melyből két kiutat ismer: a történeti néprajz, illetve a szociológia felé való orientálódást. Ez igen szegényes választék lenne, így hamis képet ad a tudományról. A század eleji felfogást illene meghaladnia egy I 999-ben megjelenő tankönyvnek, s némileg ismernie kellene a legújabb néprajzi törekvéseket és irányzatokat. A témaválasztás is ellentétbe kerülhet a szerző céljával, mely az anyagi és szellemi kultúra hagyományos szétválasztásának lazítása lenne (6. p.). A néprajzon belül pont hogy erősíti azt, hiszen az úgynevezett szellemi kultúrával nem foglalkozik (terjedelmi