Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

Tabló - Írásbeliség a modernitásban. Daniel Fabre: Par écrit. Ethnologie des écritures quotidiennes (Terbócs Attila)

(papillon) kikézbesítése, amely továbbra is az avertisseuse feladata maradt. A nyomdai úton sokszorosított, fekete keretes papillon a hagyományos - a szóbeli kiértesítéssel megegyező - formulákkal ad hírt a tragikus esetről, s szolgál egyben meghívóul is a gyászszertartásra. A korábbi gyakorlattól eltérően azonban az avertisseuse a levelesládába dobja a papillont, s alig néhány háznál időzik hosszabban. A mondhatni ritualizált szöveg tehát változatlan maradt, így funkció tekintetében nincs különbség a szóbeli és írásbeli kiértesítés között, ám társadalmi kontextusa tagadhatatlanul megváltozott: az írásbeliség- mint elidegenítő, távolságteremtő kommunikációs eszköz- kínálta lehetőség nélkülözhetővé tette a közvetlen társadalmi érintkezést. Vera Mark egy számunkra is pikantériával szolgáló jelenség hátterét kívánja megvilágítani: az írástevékenységet valósággal életformává tevő, iskolázatlan amatőr helytörténészek, néprajzi gyűjtők tevékenységének természetrajzát adja egy gascogne-i példán keresztül.

4 Rámutat, hogy az alfabetizáció hatására megváltozó paraszti, népi, helyi kultúrák esetében nem csupán arról van szó, hogy az írásbeliség beemelődött az immár popularizálódott mindennapokba, hanem arról is, hogy a közösségek tekintélyes hányada kitermelte a maga „krónikását". (A vizsgált területen ennek felfutása az 1960-1 980-as évekre tehető.) E helytörténeti kutatók tevékenységét, motivációit erőteljesen jellemzi önnön gondolataik szubjektív kifejezésének, saját maguk „megörökítésének" szüksége, és ezt az ugyancsak megélt objektív történetiségigényük legitimálja. A tanulmányok bemutatását folytathatnánk, de az érdeklődés felkeltéséhez ennyi is elég. A hazai - Hudi József, Keszeg Vilmos, Keszler Borbála, Kristóf Ildikó, Tóth István György, Udvari István és mások nevével fémjelzett - paraszti írásbeliség kutatása számára e tanulmánykötet nem kevés kultúraelméleti és módszertani tanulsággal szolgálhat. Jóllehet, a hétköznapi írásbeliség antropológiája „megkésett unokaként" e kötetben sem jutott kérdésfeltevéseinek végére, sőt újabb perspektívák merültek fel, melyek összességében arra mutatnak, hogy átgondolt interdiszciplináris megközelítéssel talán könynyebben találhatjuk meg az utat egy, a „folklórkörnyezetből" a modernitás szférájába kerülő kulturális elem értelmezéséhez. Ez esetben az írásbeliség vizsgálata elsősorban nem is cél, hanem eszköz, melynek segítségével a kultúra változása és működése válhat jobban értelmezhetővé. í§ JEGYZETEK ^ I. Patrick Williams: L'écriture entre l'oral et l'écrit. Six scenes de la vie tsigane en France. [Iras a ~5 szóbeliség és írásbeliség között. A franciaországi cigányok életének hat színtere.] I. m. 59-78. p. 2. Valérie Feschet: Les nièces d'Hortense. Des mots et des silences. [Hortense unokahúgai. Szó és hallgatás.] I. m. 321-342. p. 3. Hélène Clastres -Solange Pinton: La tournée des voisins. L'annonce du décès en Basse-Normandie. [Szomszédjárás. A halál hírüladása Alsó-Normandiában.] I. m. 343-359. p. 4. Vera Mark: L'écriture de soi entre Histoire et autobiographie. [Magunkról írni - Történelem és önéletírás között.] I. m. 36 1-376. p.