Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

HAVASRÉTI JÓZSEF: Szó és írás határán. Tanulmányok a paraszti-népi írásbeliségről

melynek egyik tanulsága az, hogy a paraszti vagy népi írásbeliség regiszteréhez tartozó jelenségek csak nagy nehézségek árán tárgyalhatók egységes fogalmi keretben. A parasztság kultúrája csak részét képezi az itt említhető jelenségeknek, a népi kultúra jelentéstartalma pedig meglehetősen differenciálatlan: számos olyan, valamely hatalmi mechanizmus által kulturális elszigeteltségbe kényszerített társadalmi réteg műveltsége idesorolható, így például a városi munkásoké, kézműveseké, tengerészeké (Bürke 1991:45-66). De a paraszti-népi írásbeliség körébe sorolható szövegek sem egyformák. Eltérő lehet a terjedelmük és a szövegszervezettségük: a részben ornamentális funkciót betöltő feliratoktól a terjedelmes paraszti önéletírásokig. Különbözhetnek a szerzők: a paraszti közösség tagjaitól terjedően az olyan szerzőkig, akik a nép számára készített, de nem népi eredetű szövegeket termelik, mint az imakönyvek, vallási aprónyomtatványok, kalendáriumok és ponyvák. Ugyancsak eltérés figyelhető meg a szóbeliség műfajaitól való eltávolodás mértékében annak megfelelően, hogy valamely, eredetileg a szóbeliségben működő szövegtípusra mennyire hatottak az íráshasználat által közvetített normák, intézmények szabályszerűségei. Az írott szöveg funkcióinak eltérő életszférákhoz (szakrális/profán, mindennapok/ ünnepek, privát/nyilvános stb.) tartozó sokféleségét is megfigyelhetjük a paraszti-népi írásbeliség fogalmának hatókörében. Ezért hiába lehetett „írás, írott kultúra, folklór" alcím alatt összefoglalni ezeket a szövegeket, a Kriza-évkönyvben közölt tanulmányok tárgyai annyira eltérő élethelyzetekhez, korszakokhoz, kulturális regiszterekhez, szerzői és intézményes háttérhez tartoznak, hogy a kötet összképe óhatatlanul eklektikus vagy kollázsszerű lett. A huszonkét, hosszabb-rövidebb terjedelmű és igen vegyes műfajú tanulmány egyenként történő ismertetése helyett csak néhány, a kötet szellemi profilját, karakterét meghatározó írást emelek ki. A kötet első tanulmánya, Borbély Gábor írása egy 18. századi verses krónikát közöl, amely a Biharfélegyházán pusztító tűzvészt örökítette meg (Borbély I 999). A helytörténeti és irodalomtörténeti szempontokat vegyítő tanulmány feltételezi, hogy a vers szerzője nemesember lehetett, és utal arra is, hogy a szerző bizonyos fokú mitológiai és műfaji ismeretekkel is rendelkezett. A hat és fél oldal terjedelmű tanulmánynak több mint a fele Biharegyháza helytörténetével foglalkozik, és sem a versről, sem szerzőjéről nem közöl semmi érdemlegeset. A krónikás ének és a heroikus műeposz formai sajátosságait ötvöző költemény műfaji konvencióinak elemzése helyett a tanulmány írója inkább impresszionista megjegyzésekre hagyatkozik, mint például „Különösen hathatott a befogadói érzékenységre az »Oh« meglepetést, fájdalmat kifejező indulatszó", „históriásunk bámulatosan ért a mozgás érzékeltetéséhez", stb. (Borbély 1999:22). Megtalálható a kötetben néhány, a szóbeliség és az írásbeliség határán működő műfaj bemutatása, így a halotti búcsúztató (Magyari 1999), a végrendelet (Zsók 1999), az emlékvers (Vasvári I 999), a levél (Kokó 1999) különböző absztrakciós szinteken álló elemzései. A folklorisztika által hagyományosan vizsgált műfajok mellett található olyan érdekesség is, amely szemléletesen jeleníti meg a paraszti kultúrában végbement akkulturalizációs folyamatokat: Asztalos Enikő tanulmánya egy kommunista esküvői szertartás szövegét és szerzőjét mutatja be az olvasóknak (Asztalos 1999). Ez a tanulmány egy sajátos átmeneti műfaj vizsgálatára vállalkozik, de ugyanakkor portré is, hiszen részletesen bemutatja a kommunista hatalom elvárásai szerint profanizált és átideologizált