Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

HAVASRÉTI JÓZSEF: Szó és írás határán. Tanulmányok a paraszti-népi írásbeliségről

szertartási szöveg szerzőjének szellemi arcképét és életútját is. Ugyancsak portrét tartalmaz Jakab Zsuzsanna, illetve Major Miklós írása (Jakab I 999; Major 1999). A hagyományos paraszti környezetben verset író népi költő alakját mutatja be Farkas Kinga munkája (Farkas 1999). A klasszikus tárgy- vagy motívumtörténeti megközelítés is helyet kapott a kötetben. Kriza Ildikó Dugonics András drámáinak elemzése során az összehasonlító irodalomtudomány és folklorisztika módszerét alkalmazza annak kiderítésében, hogy miképpen kerülhetett a hagyományba Mátyás, a reneszánsz uralkodó mellé a lovagkorból ismert nagy erejű hős, Toldi Miklós alakja (Kriza 1999). Kriza Ildikó tanulmánya módszerességének és anyaggazdagságának köszönhetően a kötet egyik kiemelkedő darabja, ám a könyv középpontjába állított paraszti írásbeliség kérdéseihez csak érintőlegesen kapcsolódik. Az írásbeliség kevésbé szövegszerű formáival foglalkozik Márton Bélának a faragott kapuk feliratairól (Márton I 999) és Keszeg Vilmosnak a gyászjelentésekről (Keszeg 1999b) írott tanulmánya. Lengyel Ágnes írása olyan szövegeket vizsgál, melyeknek szerzői és kiadói nem a paraszti, hanem a művelt városi környezetből kerültek ki (Lengyel I 999). Inkább areális nyelvészeti, mintsem etnográfiai jellegű Benő Attila tanulmánya, amely a román nyelvű nyilvános feliratok egyes szóelemeinek a magyar szókincsben való megjelenését elemezi (Benő I 999). Csobán Endre Attila írása egy idős parasztasszonynak a mindennapok történései, illetve az újságok és a rádió híradásai alapján készített feljegyzéseit mutatja be (Csobán 1 999). Noha a tanulmány alcíme módszertani vizsgálódásokat is ígér, ez az írás inkább kísérletnek tekinthető: a szerző kicsit rendszertelen tallózása az adatközlő szövegei által felvetett problémák között. A kötetet teoretikusabb írások (Fosztó I 999; Balázs I 999) zárják le. E tanulmányok médiaelméleti és szemiotikai szempontból vizsgálják az írott és a nyomtatott folklór egyes jelenségeit, illetve különbségeit, kitekintve a nagyvárosi folklór népszerű műfajaira is. Fosztó László esszéje a szociológia és a társadalomfilozófia felől, az elit/populáris, privát/ nyilvános, individuális/közösségi ellentétpárok segítségével vázolja fel azt a konceptuális keretet, amelyben az írott folklór műfajai, szövegei elhelyezhetők. Balázs Géza tanulmánya inkább a nyelvi jelenségek, a nyelvészetileg is megragadható műfaji jegyek, paraméterek iránt érdeklődik, és a hagyományos nyelvjárástan és rétegnyelvi stilisztika, illetve a kissé holdudvaros médiaelméleti spekulációk közötti átmeneti zónában kísérli meg az írott folklór „grammatológiájának" körvonalait megteremteni. Balázs Géza írása - ha csak érintőlegesen is - a kötet által kevéssé preferált városi populáris kultúra jelenségeivel is foglalkozik, igaz, ez végképp nem tartozik a paraszti írásbeliség témakörébe. Azonban a nagyvárosi folklórnak az írásbeliséghez való viszonyában megragadhatunk olyan elemeket, amelyek a folklór írásbeliségének megértésében mintaként, paradigmaként szolgálhatnak. A nagyvárosi populáris kultúrában hozzáférhetőek az írásbeliség kommunikációs csatornái és a modern elektronikus-digitális közlőrendszerek, de - sok tekintetben éppen ezeknek az eszközöknek köszönhetően egyre fontosabb szerepet játszanak a szóbeliség, az úgynevezett „második szóbeliség" különböző formái is (vö. Nyíri 1994:36-42). Mindez olyan kulturális terepeket, szcénákat, műfajokat hoz létre, amelyek maguk is elutasítják az írás másodlagos, elidegenedett jellegét. Jó példa erre a kávéházi spoken word költészet népszerűsége vagy a nagyvárosi fekete szubkultúrából elterjedt hiphop zene, amelynek verbális sémái a szóbeliségben, mégpedig az utcai élet szópárbajaiban, a nyelvi versengés és rögtönzés frázisaiban gyö-