Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

HAVASRÉTI JÓZSEF: Szó és írás határán. Tanulmányok a paraszti-népi írásbeliségről

finom kidolgozása és elemzése, a mikrojelenségekhez való vonzódása következtében úgy tekinthetünk munkájára, mint Hajnal István programjának követőjére, amely az írástörténet vizsgálatában az írásnak a mindennapi élet apró „ráncaiban" való megjelenését, a társadalmi folyamatok racionális megszervezésében betöltött jelentőségét tartotta lényegesnek (Hajnal I 993:43, 62). A szerző nagy önfegyelemmel mindvégig a források logikájából következő utakon halad, és megmarad a történettudomány szolid keretein belül. Ennek ellenére-vagy talán éppen ezért? - etnográfus és irodalomtörténész, nyelvész és történész, a mentalitás, a kommunikáció, a művelődés történetének tanulmányozói egyaránt örömmel vehetik kézbe és haszonnal forgathatják ezt a könyvet, mind elméleti inspirációk, mind hasznos adatok után kutatva. A szerző stílusérzékét és kompozíciós készségét dicséri, hogy - a talán száraznak tűnő téma ellenére - könyve kifejezetten szórakoztató olvasmány. Az írástudatlan és gimnáziumot végzett tanítók, Az iskolát kijárt analfabéták, A lázító iratokat csak kevesen olvassák, A nemesleveleket felszabdaló analfabéták és hasonló, abszurdba hajló fejezetcímek alatt olvasható elemzések finom iróniával és a groteszk jelenetek iránti nagyfokú affinitással mutatják be a magyar művelődés történetének ezt a kevéssé ismert aspektusát. Keszeg Vilmos Kelt levelem... - Egy mezőségi parasztasszony levelezése című könyve részletesen elemzi a levélgyűjtemény műfaji, kommunikációelméleti és társadalomnéprajzi vonatkozásait, de ennél is érdekesebbek azok a megjegyzések, amelyeket a kötet előszavában az írott folklór kutatásával kapcsolatban fogalmaz meg (Keszeg 1 996). Itt ugyanis programszerű tudatossággal hívja fel a figyelmet a paraszti írásbeliségnek mint új kutatási területnek a jelentőségére - ebből a szempontból a kötet a szerző által szerkesztett írás, írott kultúra, folklór című tanulmánykötet előzményének vagy inkább appendixének is tekinthető. Keszeg Vilmos szerint a paraszti írásbeliség jelenségeivel elsősorban azok a tudományok foglalkoztak (a folklorisztika és az etnográfia), amelyek szemléleti, módszertani, fogalmi bázisukat a szóbeliségben élő műveltség tanulmányozása alapján alakították ki. „A múlt században függetlenedett és intézményesedéit tudományág a korabeli eszmények, minták, módszerek, feladatok és célok függvényében máig érvényesen behatárolta kutatási tárgyát és finalitását. [...] A múlt század közepén a nemzeti kultúra paraszti ágát felfedező lázas gyűjtések után konstituálódó tudomány kimerevítette az első terepélményeket. Az akkor leszűrt kulturális és kutatási modell kerek évszázadon keresztül, napjainkig hatóan konzerválódott. S habár a kutatás állandóan direkt kapcsolatban állt a kutatott kultúrát termelő és használó emberi közeggel, az átörökített modell behatárolta és szelektálta a kutatás tárgyát." (Keszeg 1996:5.) A néprajznak és a folklorisztikának a fent idézett megítélése - amennyiben megalapozott -, nem maradhat következmények nélkül. Egyrészt kritikailag reflektálni kell e tudományok gyűjtési, adat- és szövegközlési, valamint interpretációs technikáira, illetve meg kell világítani az ezek mögött rejlő előfeltevéseket (lásd Burke 1991: 34-37; Niedermüller 1991). Másrészt meg kell határozni azokat az újnak tekinthető műfajokat és szövegfunkciókat, amelyek a paraszti-népi írásbeliség fogalomkörébe tartoznak. Végül megkell fogalmazni, ki kell dolgozni azokat az eszközöket, melyek segítségével a népi kultúrának ez a viszonylag új területe vagy dimenziója eredményesebben megismerhető. Erre tesz kísérletet a Kriza János Néprajzi Társaság által kiadott tanulmánykötet,