Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

RUTHERFORD, ERIK: Tony Gatlif Gadjo Dilo című filmje és a roma érdekek

Gregory Kwiek válasza

2 Először a Romneten olvastam a Qadjo Dí/óról - ez egy roma témákkal foglalkozó címlista az interneten, amelyet a nyelvész lan Hancock hozott létre. A film címe a szívemhez szólt, és azt a képzetet keltette bennem, hogy végre egy rom olyan filmet fog készíteni, amely segít a gádzsóknak megérteni, hogy milyennek is látjuk mi őket. Épp elég olyan filmet láttam már a romákról, amire a nem roma barátaim azt mondták: ha egy romát sem ismernének személyesen, most, a filmben látott ábrázolás nyomán azt hinnék, hogy valamennyien bolondok, vadak és ehhez hasonlóak vagyunk. Néhány héttel később telefonon hívtak meg a Qadjo Düo vetítésére, s arra is megkértek, hogy lehetőségeim szerint terjesszem a film hírét New York roma közösségében. Ha azt mondom, hogy örültem a meghívásnak, akkor nagyon szerényen fogalmazok. Hatalmas büszkeség töltött el, hogy végre kiállhatok az emberek elé, és teli tüdőmből ordíthatom, hogy egy rom filmet csinált a saját népéről. Felhívtam George Kaslovot, aki roma jogvédő aktivista New Yorkban, és őt is meghívtam, hogy nézze velem együtt a filmet, de rajta kívül sok más embert is meghívtam. Emlékszem, miként beszélgettünk George-dzsal a filmről a kezdés előtt. Telve voltunk reménnyel és büszkeséggel - úgy éreztük, a gádzsóknak is igazi csemege lesz. Azt vártuk, hogy a film majd valami egészen mást mutat meg, mint amit a gádzsók általában feltételeznek a romákról, de kiderült, hogy a mi előfeltevéseink voltak tévesek. Tizenöt perc telt el a filmből, amikor megállapítottuk, hogy a főszerepet játszó színésznő nem roma nő. George-hoz és egy másik romához fordultam, aki velünk volt, és megemlítettem ezt nekik. A közönség soraiban sokan tudták, hogy mi romák vagyunk, és észrevettem, hogy a film során gondosan figyelték minden reakciónkat. Egy fiatal nő, aki három vagy négy székkel távolabb ült tőlünk, odahajolt hozzám és megkérdezte, miért gondolom, hogy az a színésznő nem roma. A vetítés közben nem tudtam neki válaszolni. Ahogy tovább néztük a filmet, George és én egyre kényelmetlenebbül éreztük magunkat. Átültem egy másik helyre, és az egyik jelenet alatt ki is mentem a teremből. A nem roma nézők továbbra is kíváncsian figyelték a reakcióinkat. A film végére egészen elkeseredtem. Miután elhagytuk a mozitermet, a roma és a nem roma nézők között is megindult a vita. Hallottam, amint az egyik gádzsó közölte egy másikkal, hogy úgy érzi, most már ért valamit a roma kultúrából. És arra is emlékszem, hogy azt gondoltam: mindazok után, amit mi tettünk a sztereotípiákkal szembeni küzdelemben, ez a film egy csapásra mindent visszaállított. A mozi előtt számos nem roma néző odajött hozzánk, akik már a vetítés alatt is figyeltek bennünket. Köztük volt az a fiatal nő is, aki a film közben megkérdezte, miért gondolom, hogy a női főszereplőt nem roma nő játszotta. Most is feltette ezt a kérdést. Válaszképp elmagyaráztam, hogy a viselkedése egyáltalán nem olyan volt, mint egy romáé, hogy a trágár nyelvhasználata egyáltalán nem az a nyelv volt, amit valójában egy ilyen nő használna. A fiatal hölgy még mindig nem értette, mire gondolok, ezért a következő magyarázatot adtam. Trágár nyelv sokféle van. Egy idegen társaságában messze nem lehet ugyanazt a trágárságot beszélni, amit egy baráttal használnánk, vagy azt, amit férj és feleség beszél, szemben mondjuk azzal, amit egyházi személy előtt vagy egy idősebb rokon, például nagyszülő társaságában használna az ember. Úgy találtam, hogy a filmben használt trágárság humoros, és azt hiszem, ez megfelel Gatlif szándékának, de Sabina nyelveze-