Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

KEMÉNYFI RÓBERT: Az etnikai tér és a nemzetállamiság eszméje

„A nemzeti kisebbségek heterogén szociális struktúrájú népcsoportok, de vagy a modern nemzetállamok kialakulásával párhuzamosan, vagy országterület-módosulás (egyesítés, elszakadás) következtében egy idegen államban élnek vagy oda kerültek, valamint az őket körülvevő környezettől eltérő nyelvvel és (általában) vallással rendelkeznek." (Heckmann 1992:62.) A felfogásbeli eltérések egyike, hogy a nyugati félen nem értelmezik tehát külön (szinte szakrális helyzetbe emelve)

20 a nemzetiséget, hanem csupán a különböző kisebbségek egyik kategóriájaként. A heckmanni definíció a nemzeti kisebbségnek nem csupán a viszonyrendszerére, társadalmi struktúrájára utal, hanem a nemzetállamok számára oly fontos térszerkezeti, geográfiai elemet is magában foglal: az államhatárok mozgását és burkoltan a nemzetállami etnikai határok megváltozásának lehetőségét is tartalmazza. Etnikai térfolyamatok elemzése a nemzetállami modell alapján A posztszocialista országok etnikai konfliktusaival foglalkozó nyugat-európai kutatók is érzékelik a nemzetállami területi törekvéseket. Sundhaussen szerint - hasonlóan a fenti tudománytörténeti részben elemzett módokhoz - Kelet-Közép- és Délkelet-Európa vegyes nemzetiségű országai (lásd a térképet all. oldalon) még ma is az etnikailag tiszta államalakulatokra törekszenek. A nemzetiségi politika három lehetséges útja közül (homogenizáció, polietnikus modell, nemzetek feletti szervezetek útmutatásai, ellenőrzése) Kelet- és Délkelet-Európa államai tehát az első utat igyekeznek követni. Sundhaussen azon a véleményen van, hogy a közép-európai (német) nemzetfelfogás átvétele (a nemzet mint vérközösség), valamint a francia nemzetértelmezéssel való kombinálása (egy nemzet - egy állam, egy állam - egy nemzet) a délkelet-európai speciális feltételek között szükségszerűen az etnikai tisztogatások láncolatát váltotta ki, mert az új nemzetállamokban az elit mindenütt arra törekedett, hogy „fajilag" nem kevert, nemzetileg és vallásilag tiszta államot hozzon létre. A vágyott (homogén) és a reális (etnikai sokszínűség) közötti feszülő ellentét két reakciót válthat ki: 1. az államhatárok az etnikai viszonyokhoz igazodnak; 2. az etnikai településviszonyok alkalmazkodnak az államhatárokhoz. Sundhaussen azt mondja, hogy az első pont megvalósulása egyet jelent a soknemzetiségű országok nemzetállamokká való szétesésével (versailles-i békeszerződések). A második pont pedig a „homogenizációs eszközök" széles skáláját jelenti (kényszerasszimiláció, népességcsere vagy akár etnocídium) (Sundhaussen I 994). Meglátásait a nemzetállamok határmenti multietnikus területei kapcsán, saját részletes gömöri kutatásaim alapján a következőképpen szeretném tovább árnyalni. A homogén nemzetállamokra való törekvés területi módozatai (az etnikai és az államhatár viszonya alapján) I. Az államhatárok az etnikai viszonyokhoz igazodnak. Az etnikai határ és az államhatár drasztikus közelítése: a) homogén határ menti területek esetében: nincs átmeneti, statisztikailag kevert etnikumú időszak;