Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

RUTHERFORD, ERIK: Tony Gatlif Gadjo Dilo című filmje és a roma érdekek

Hatástalanított káros sztereotípiák A romáknak, akiket oly sokszor tettek az irodalom és a film egydimenziós tucatfiguráivá, végig kellett nézniük, ahogy a kultúrájuk és kulturális termékeik trivializálódnak, s identitásképző kísérleteik kudarcba fulladnak. Az esetek többségében két ábrázolási mód valamelyike érvényesül velük kapcsolatban. Vagy olyan embereknek láttatják őket, akik rendszeresen lopnak, csalnak, hazudnak, s akik a „piszkos", „rendezetlen", „iskolázatlan", „meggondolatlan", „lusta" stb. melléknevekkel írhatók le. Vagy - a másik jellemző esetben - mint büszke, szenvedélyes muzsikust, tántoríthatatlanul bátor, szabad lelket, akit nem köt a hiúság. A legutóbbi néhány évben a kép a korábbiakhoz képest újabb dimenzióval bővült, mely még bonyolultabbá tette a dolgot, ez pedig a romáknak bűnbak vagy áldozat - a rasszista támadások, rendőri erőszak vagy a nem romák általi módszeres intézménybe zárás áldozata -szerepében való ábrázolása. Miközben az országos és nemzetközi civil szervezetek jelentős lépéseket tesznek a roma jogok védelmében, egyre közismertebbé válnak a kilátástalan nyomorban, a társadalom peremén élő romákat ábrázoló képek. Az Európai Roma Jogok Központja maga is úgy jellemzi a romákat mint „Európa legkevésbé integrált és legsúlyosabban üldözött népe". Ismerve a romáknak Stephane kalandozásaiban játszott szerepét, senki sem állíthatja, hogy ugyanazt a szerepet töltik be, mint a múltban megszokott tucatfilmek cigányai. Sabina és Izidor nem csupán a történet egyes részleteinek mozgatói a főszereplő jellemfejlődésének és fordulatos tetteinek szolgálatában. Épp ellenkezőleg, Stephane az, aki könnyen azonosítható, míg a romák esetében ez messze nem igaz: ők azok, akik meglepetésekkel szolgálnak, fejlődnek, kölcsönhatásba lépnek egymással, és befolyásolják az események menetét Stephane vendégeskedése során. Az alapfeltételezés már kezdettől nem az, hogy a romáknak kelljen Stephane-hoz hasonulniuk, hanem épp az, hogy neki kell olyanná válnia, mint a romák. A felszínen azonban a filmben megjelenő romák valamilyen módon mindannyian a fent említett cigány sztereotípiák egyikébe vagy másikába tartoznak. Még ennél is aggasztóbb, hogy a film olyan negatív vonásokat is bevezet, amelyek nem is részei az átlag nyugati polgár fejében a „cigányokról" élő közhelykészletnek. Elsőként Izidorral kapcsolatban jelentkezik ez az érzés. Egykettőre kiderül róla, hogy nem riad vissza a megtévesztéstől, ha valamilyen hatást kíván elérni: így például reményt kelt Stephane-ban, hogy találkozhat Nora Lucával. Ha pedig úgy érzi, beszélgetőpartnere meggyőzésre szorul, minden további nélkül az egekig dicséri beszéde tárgyát. Arról is meggyőződhetünk, hogy barátságos természete hirtelen haragot takar. Amikor Sabina megtagadja, hogy tolmácsoljon neki, Izidor földre teperi a lányt, majd durva szidalmakkal árasztja el. Izidor szenvedélyes természetében a falu többi lakója is osztozik: a férfiak egymás túlkiabálásával intézik el vitás ügyeiket, Sabina pedig egy érzelmes dal hallatán, amelyet egy másik nő énekel, szinte azonnal könnyekre fakad. Bőségesen találkozunk az alkoholfüggés jeleivel (vodkásüvegek és részeg emberek látványa szövi át a filmet), lopással (Izidor egy ponton „lenyúlja" szomszédja cipőjét, hogy Stephane tisztességesen jelenhessen meg a városban), babonával (az egyik asszony figyelmeztetően kiáltja a többieknek, hogy Stephane, az idegen esetleg gonosz szellemet hagyott hátra a házban), analfabetizmussal (az emberek összegyűlnek, hogy meghallgassák, amint a falu „írástudó-