Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

RUTHERFORD, ERIK: Tony Gatlif Gadjo Dilo című filmje és a roma érdekek

ja" felolvassa Ardjani levelét), kapzsisággal (a falu lakói megcsókolják egy maffiavezér giccses aranygyűrűktől súlyos ujjait, amikor az a faluba látogat) és makacs gőggel (Ardjanit a keserűség viszi rá az emberölésre). A közösség mereven patriarchálisnak mutatkozik (szexistának is mondhatnánk), ahol a férfiak és nők nemi és társadalmi szerepeit szigorú szabályok írják elő. A nők kuncogva nézik, hogy Stephane kitakarítja Izidor házát, és „csicskának" titulálják érte. Egy későbbi alkalommal Izidor épp egy esküvőre indul muzsikálni, amikor megjelenik a táncban részt vevő egyik lány apja egy orvosi igazolást lobogtatva, amely lánya szüzességét bizonyítja, s fogadkozik, hogy ha a lány nem szűzen tér vissza, megöli Izidort. Mindeközben a belga férjétől elhagyott Sabina állandó molesztálásoknak van kitéve, s minduntalan lekurvázzák. Egy Bukarestben eltöltött részeg, táncos éjszaka után Izidor megállíttatja Stephane-nal az autót, magához hívja Sabinát és rámászik, mondván, hogy „csak egy kicsit megdugja". Amikor Stephane közbelép, Sabina elküldi azzal, hogy ne szóljon bele, Izidor pedig tiszteletlenséggel vádolja. Izidor szendvedélyes magatartása vezet el a második sztereotípiához is, és Gatlif ez utóbbi enyhítésére sem tesz semmit. Az ő nézete szerint a romák megőriztek egyfajta nemes vadságot, azt a képességet, hogy teljesen és megszorítások nélkül a szeszélyeiket követve cselekedjenek. A romák és zenéjük „arra emlékeztet, amit mi már elveszítettünk. A civilizált világ túlságosan megszelídítette az életet... Mi még tudjuk, mi az: élni. Amikor mi iszunk, akkor iszunk, amikor szeretkezünk, akkor szeretkezünk, ha mi azt mondjuk, hogy segg, akkor azt mondjuk, hogy segg." A Qadjo Dt/óban a romák mindezeket a tevékenységeket roppant odaadással űzik. A legszerényebb esemény okán is nagy hangon nevetnek és örvendeznek - például ha a vezetéket elterelve áramot lopnak a villanykörtéjükbe, vagy kockajáték közben (szerencsejátékot is látunk minden mennyiségben). Gatlif nem téved, amikor azt állítja, hogy a romáknak vannakjellemvonásaik, amelyek példaképül is szolgálhatnak. De veszélyes játékot űz, amikor „meg nem szelídítettnek" írja le a őket. A fanatikusabb románok aligha tiltakoznának egy ilyen jelző ellen. A „meg nem szelídítettből" hamarosan „civilizálatlan" lesz, majd „vadember", s előtérbe kerül a kettes számú sztereotípia árnyoldala. Recenzióiban számos amerikai kritikus a „nyers", „színes", „spirituális", „szenvedélyes" és - ironikus módon - a „felszabadult/szabados" (liberated) szavakkal jellemzi a filmben megjelenő romákat. Ezek első pillantásra hízelgő jelzők, de könnyen a visszájukra fordulnak. Bármekkora megbecsülést tükröznek is, kétségtelenül lejjebb helyezkednek el a ranglétrán, mint a „racionalitás" és a „kultúra," amely vonások hagyományosan az embereket különböztetik meg az állatoktól. Bármennyire képlékenyek is a közkeletű sztereotípiák, mégsem lehet őket egészen megkerülni: valamennyi - bármily kevés - közük mindig is lesz egy-egy valós, azonosítható csoporthoz. A Qadjo Dilo sikeresen mossa tisztára a régi sztereotípiákat, vagy másképp fogalmazva megfosztja őket gyilkos élüktől. Kisajátítja ezeket a képzeteket, és aláássa azokat a magatartásformákat, amelyek tovább éltetik őket. Mindvégig készenlétben tartja a nézőt a roma létforma megkérdőjelezhetőbb aspektusainak befogadására. Rejtett kritikával illeti negatív előfeltevéseinket, mert olyan körülményeket teremt, amelyek között ezek a látszólag sztereotip viselkedésformák már nem erősítik korábbi előítéleteinket. Épp ellenkezőleg: a film paramétereinek megfelelően átrendezve, Stephane