Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

LOSONCZY ANNA: Az interetnikus tér. Reprezentáció és csere feketék és emberá indiánok között

Mindent összevéve úgy tűnik tehát, hogy az interetnikus komaság, a fekete gyógyító korlátozott sámánizmusa és a Másik jelenléte a szakrális ünnepek során egyszerre két célt szolgál: kiengesztelni és megbékíteni az extraetnikus partnert, valamint a másik etnikum segítségével megbirkózni a saját etnikumon belüli konfliktusokkal és agresszióval. Gyógyító praktikák cseréje A két társadalom közötti kapcsolatok nem állnak meg ezen a szinten. Mindkét közösség tagjai úgy vélik ugyanis, hogy bizonyos gyakori betegségek gyógyítására a másik módszerei hatékonyabbak. A feketék, nem számítva a boszorkánysággal előidézett súlyos bajokat, amelyek a fekete sámán beavatkozását teszik szükségessé, elsősorban a vadállatokkal kapcsolatos balesetek kapcsán veszik igénybe az emberá sámán szolgálatait. Az indiánok ezzel szemben mindazon betegségek esetében a fekete gyógyítóhoz fordulhatnak, amelyek hitük szerint nem a jaï beavatkozásától függenek. Ezek a betegségek két csoportba sorolhatók. Az egyikbe tartoznak a fehérek nyavalyái (szamárköhögés, influenza, himlő, tüdőgyulladás, tuberkulózis), amelyek a várossal fenntartott sporadikus kapcsolatok vagy a fehér látogatók révén jelentek meg az indiánok körében. Az ilyen nyavalyákkal szemben a sámán beavatkozása mit sem ér. Egy részük megfelel azoknak a betegségeknek, amelyek a feketéknél az isteni betegségek kategóriájába tartoznak, a gyógyítók azonban nem annak tulajdonítják megjelenésüket az indiánok körében, hogy az utóbbiak életereje is isteni eredetű lenne. Sokkal inkább az indián életerőnek tulajdonított természetes (növényi vagy állati) alap meggyengülésével magyarázzák őket. Ez a gyengülés pedig a szenteket (de nem magát Krisztust) megidéző verbális formulákkal küzdhető le. A fekete gyógyító közbelépését szükségessé tevő betegségek másik csoportját azok a bajok alkotják, amelyeket az ételbe vagy italba került növényi méreg okoz. Az efféle mesterkedés hátterében az indiánok szerint a közösségen belüli boszorkányság áll. Ha a dolog a lakóközösségen belül történik, az okot szerelmi mágiában vagy a házastársi nézeteltérésekben keresik. Ha a baj más közösségekből érkezett emberá indiánok részvételével lezajlott ünnepség után jelentkezik, a mulatság során kirobbant kisebb vitában keresik az okát. De a mérgezést azzal is magyarázhatják, hogy az indián yerbatero (gyógyfüvekkel operáló gyógyító) akaratlanul túladagolta az orvosságot; niärä emberá nyelven egyszerre jelent mérget és növényi orvosságot. Amikor ugyanazon állatfaj egyedei többször is megsebzik a fekete vadászokat vagy favágókat, vagy egy faj teljesen eltűnik (s így a vadászata lehetetlenné válik), a kárvallottak arra gondolnak, hogy a szóban forgó állat „haragszik" rájuk. A sebek meggyógyítása és a „haragvó" faj kiengesztelése érdekében a feketék az emberá sámánhoz fordulnak, aki hitük szerint jó viszonyban van az erdő állataival. A sámán beavatkozására azonban leggyakrabban kígyómarás és annak későbbi komplikációi adnak okot, a „kezelés" központi eleme pedig abból áll, hogy a sámán kéri az állatfaj Anyját: vonja vissza mérgét az áldozatból, vagy ne harapdálja tovább. Miután a sámán megosztotta a rituális chichát a szellem Anyával, és táncolt vele, kiszívja a sebet.