Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

LOSONCZY ANNA: Az interetnikus tér. Reprezentáció és csere feketék és emberá indiánok között

A könyörgésnek ettől a formájától különbözik azoknak a bajoknak a gyógyítása, amelyeket egy megbántott Anya okoz az emberá vadásznak. Ebben az esetben a segítő jai által körülvett sámán kénytelen kemény és drámai alkudozásba bocsátkozni, ellenszolgáltatásokat ígérni s néha megküzdeni az állatfaj védelmezőjével. A szertartás interetnikus változatának eltérését a megkérdezett emberá jaibaná azzal magyarázzák, hogy a vadállat Anyák egyszerűen tévedésből támadják meg a fekete vadászokat, azok ugyanis nem elég erősek ahhoz, hogy valódi sérelmet okozzanak nekik. Ezért aztán elegendő megmutatni nekik szánalomra méltó áldozatukat, hogy távozásra bírják őket. Ez a gyakorlat ugyanúgy arról árulkodik, hogy az indiánok a másik csoport tagjait tökéletlen lényeknek tartják, mint az, hogy a feketéket ügyetlen és ártalmatlan állatokkal azonosítják. A Másik ellentmondásos megítélésének másik aspektusa viszont abban nyilvánul meg, ahogy az indiánok igénybe veszik a fekete gyógyítók szolgálatait. Az indiánok szemében, akárcsak a fekete betegekében, a gyógyítók ereje az elmondott oraciones és secretos és a termikusan kiegyensúlyozott növényi keverékek együttes alkalmazásában rejlik. A fekete gyógyítók ugyanakkor azt állítják, hogy csak szenteket megidéző, isteni-emberi jellegű imákat alkalmaznak, és tartózkodnak a teljesen isteni természetű verbális formuláktól, amelyek Krisztust és a Szűz bizonyos átváltozásait is megidézik. E korlátozás oka az indián lélek nem isteni eredetében és természetében rejlik, valamint abban, hogy az emberá indiánok „nem Isten szeme előtt élnek". Ezért aztán az ilyen formuláknak nem is lenne semmilyen gyógyító hatásuk. Ezzel szemben a szentek egyszerre emberi és isteni természete alkalmassá teszi őket arra, hogy új energiával töltsék fel az indián életerejét, azzal a feltétellel, hogy megidézésük a feketék lakóhelyén történik, ahol otthon érzik magukat.

17 E korlátozás mintegy tükörképe a kígyómarások és vadászbalesetek esetén feketék gyógyítására alkalmazott emberá sámánisztikus szertartásnak, amelyből viszont a természetfelettivel való nyílt összecsapás hiányzik. A természetfeletti korlát, amely a Másikat elválasztja a tökéletes emberi állapottól, még a kapcsolat legintenzívebb pontján is fenntartja a két etnikai csoport közötti határokat, és megakadályozza, hogy az egyik magába szívja a másikat. A növényekkel végzett orvoslás ezzel szemben a kapcsolatok intenzív és csaknem korlátlan területét képezi.

18 Ennek megfelelően az indián yerbateros (növényekkel gyógyítók) és fekete társaik kölcsönösen tanulnak egymástól, és ugyanazokkal a módszerekkel gyógyítják intra- és extraetnikus betegeiket. A fekete és indián komaasszonyok ugyancsak cserélnek egymás között gyógyfüveket és háziasított fűszernövényeket. A betegségek termikus osztályozása, csakúgy, mint a gyógyító hatású vagy rituális növényeké és állati testrészeké, szintén a két csoport közös kincse. A hideg-meleg ellentétpár a legkülönbözőbb társadalmak kórtani alapvetései között megtalálható, de különösen fontos szerepet játszik számos fekete-amerikai nép orvoslási rendszerében, jelesül Haitin, Santo Domingón, Martinique-on és Guadeloupe-on, ahol az őslakos indián népek többsége már évszázadokkal ezelőtt kihalt. Anélkül, hogy végleges választ próbálnánk adni a rendszer kulturális gyökereinek kérdésére, annyi a rendelkezésre álló adatok alapján biztonsággal kijelenthető, hogy Pardo véleményével ellentétben a Cholónál e rendszer eredete inkább az emberá indiánok és az afrikaiak találkozásánál keresendő. Az utóbbiak viszont számos botanikai ismeretet vettek át az indiánoktól. Ebből a szemszögből nézve elképzelhető, hogy a termikus tengely mentén