Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

TÓTH G. PÉTER: Szexháború? Avagy férfiak és nők konfliktusa a magyarországi boszorkányperekben

megvédték a kegyelemlevelek íróit a büntetéstől. Natalie Zemon Davis a levelek segítségével a kora újkori női szerepeket, a nőkről kialakított sztereotípiákat tudta bemutatni, illetve ezen túl a családon belüli mikrohatalmi struktúrát tudta modellezni. Pócs Éva állításai szerint a „közösség női szerepei" és ezen belül a „mindennapi élet döntően női szférája" növeli a női „állandó" boszorkányok számát (Pócs 1998:147-148). Kérdésem tehát a következő: megragadható-e ez a döntően női szféra a boszorkányperekben, ami aztán a boszorkányüldözést indukálja? Vagyis van-e különbség a férfi és a női tanúk elbeszélésstruktúrája között? Ha nincs, akkor van-e olyan elbeszélésstruktúra, ami általánosan jellemző, mindenki által használt, és a kora újkori mindennapi élet boszorkányságfogalma körül bontakozik ki? A tanúk Első lépésként érdemes szemügyre venni azt a bírósági gyakorlatot, illetve azokat a bírósági elveket, melyeket a tanúvallatások során alkalmaztak. A tanú kihallgatásának eljárási aktusát a jogi tételek, az érintett szaktudomány normáinak együttes érvényesülése, illetve a kihallgatást végző bíró vagy hatósági személy készségei, tapasztalatai jellemezték (Katona 1977:129).

4 A perjogi szabályozás kiterjedt mind a jogi keretekre, mind a metodikai tételekre, vagyis az eljárás ügymenetére. Mind a vádelven alapuló (bíró és vádló azonos, istenítélet jellegű bizonyítási eljárás), mind az officialitást érvényesítő (nyomozatielven működő bizonyítási eljárás) perrendszerekben a legfontosabb előkészítő ténykedés a tanúkihallgatás kérdőpontjainak, az „utrumnak" az összeállítása volt. A tanúnak feltett kérdések - hasonlóan a gyanúsított kihallgatásánál alkalmazott kérdésekhez - a személyi adatokat tisztázó kérdésekre („Personalia") és a bizonyítandó tényekre vonatkozó kérdésekre („Particularis" vagy „Specialis") tagozódtak. A kihallgatott tanúk számát a kihallgatást előkészítő szakaszban határozták meg. A speciális kérdések hatására azonban ez a szám még a perfolyamat során is bővülhetett. Az egyéb bizonyítási eszközök hiányosságát (tárgyi bizonyítékok, szakvélemények hiánya) a tanúk magas számával próbálták ellensúlyozni. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy kétféle tanúvallatási eljárást alkalmaztak. A Praxis Cr/mina/ísban (Béli—Kajár 1988; Carpzov 1697) is leírt generalis inquisitio a bűntett elkövetésének tenyéré, körülményeire vonatkozó tudakozódás volt, ettől eltérően a specialis inquisitio csak a gyanúsított személy ellen irányult. Vagyis az egyik esetben általában a boszorkányokat próbálták felkutatni, a másik esetben egy konkrét gyanúsítottról próbálták bebizonyítani, hogy boszorkány. A két eljárás közötti különbséget a tanúk száma is jelzi, hisz a generalis inquisitio esetén több száz tanút hallgattak ki - mint történt 1627-ben, a Komárom megyei Alsógellér, Felsőgellér, Ekecs, Lak, Nagymegyer, Szakállas térségében -, a specialis inquisitio esetén azonban elég volt néhány tanú kihallgatása is.

5 A boszorkányüldözés első nagy hulláma idején (1630-1650 között) nem volt ritka eset, hogy egész falvak vallomásait rögzítették a jegyzőkönyvekben. A rövid, tömör, néhány mondatos válaszok mennyiségileg jelentettek bizonyítékot a gyanúsított bűnösségére. A boszorkányüldözés második nagy hulláma idején, I 720-1 750 között a joggyakorlatban a tanúk számának fokozatos csökkenése az újabb bizonyítási technikák megjelenését jelezte.

6 (Néhány példa az elemzett perek alapján: 1551-1600 között I gyanúsítottra 9, I 601-1651 kö-