Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

SZÍJÁRTÓ ZSOLT: Egy konfliktus etnográfiája: „laikusok" és „szakértők" vitája az ófalui atomtemető kapcsán

hatóvá tette a konfliktust, miközben az érvelést felruházta egyfajta pszeudotudományos látszattal. A konfliktus során többször megfogalmazódik az a morális jellegű felvetés, hogy az atomenergia katasztrófapotenciálja túlnő az emberi képességeken, felelősségtudaton, illetőleg nagyon élesen felveti a következő generáció megterhelésének felelősségét. Szívesen alkalmazott általánosabb jellegű perspektíva az értékekhez, értékelképzelésekhez kapcsolódó problémák felsorolása, amikor az ófalui oldal képviselői azt a kérdést vetik fel, hogy a most, a mában hozott döntésnek olyan következményei lesznek, amelyekkel az utódainknak is, sőt elsősorban nekik kell számolniuk. Ennek a fajta morális érvelésmódnak a preferálása nagymértékben meghatározza az ellenzők megnyilvánulásait, ám egyúttal a konfliktus pályáit is kijelöli. A kockázatot felvállaló - és felvállaltató - cselekvések morális kriminalizálása nagyon sötét képet fest a szemben álló oldal képviselőiről, az atomenergia felhasználását elősegítő mérnökökről, szakemberekről. Niklas Luhmann az ökológiai kommunikáció törvényszerűségeit vizsgálva kiemelte, hogy a morális dimenziót főként akkor szokták igénybe venni, ha a fontosnak tartott kérdésekben a véleményalkotás során bizonytalanságok figyelhetők meg. Azaz ha a diffúz és komplex jelenségek, továbbá a nagyon eltérő következtetések miatt bizonytalanság lép fel (Luhmann I 993:331 ). Luhmann ugyanakkor figyelmeztet arra is, hogy a kommunikáció morális dimenzió irányába történő eltolása fölöttébb kockázatos, hiszen könnyen intoleranciához, a pozíciók fixálódásához vezethet, mivel a másikról olyan képet sugall, mint aki nem tartja be a játékszabályokat. Az ófalui fél folyamatosan kísérleteket tett az atomtemető körüli diskurzus kitágítására, s a környezetet veszélyeztető közvetlen kockázatok helyett inkább a közvetett következményeket, a PAV döntéshozói által „szakmai kérdéseknek" nevezett témák helyett a társadalmi, politikai problémákat állította előtérbe. Ez a szemléletmód az atomtemetőt nem annyira műszaki paramétereken keresztül próbálta megítélni, mint inkább társadalmi/kulturális hatásai révén. így az ófalui helykijelölést elutasító ellenérvek is túlmentek a szigorúan szakmai-technológiai jellegű horizonton, s másfajta - a hely kiválasztását lokális társadalmi, társadalompolitikai megfontolásokból megkérdőjelezőperspektívákat is bekapcsoltak az érvelésbe. Az egyik leggyakrabban hangoztatott érv ezen túl kiemelte a megye sajátos, aprófalvas településstruktúráját, mondván: a lakosság amúgy is szegény, s az atomtemető létesítése tovább fokozná a lakosság elvándorlását, s a mezőgazdasági terület értékvesztése pedig növelné az elszegényedést. Az ófalui fél törekvésének iskolapéldája volt az a némileg politikai jellegű ellenérv, hogy az egész országban már szinte csak Baranyában vannak 100 százalékban nemzetiségi falvak, s ha - „ebben a kiélezett nemzetiségpolitikai helyzetben", mondja a TB egyik vezetője az atomtemető hatására megindulna a lakosság elvándorlása, annak is beláthatatlan következményei lennének. Bizalmatlanság az intézményekkel szemben Már a kockázat fogalmával kapcsolatban megfigyelhető volt az a jelenség, hogy a létesítmény ellenzői számára azért is fontos ennek használata, mert támadhatóvá, felelőssé teszi az állami szerveket, amelyeknek kötelességük volna az emberi élet védelme, a ve-