Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

SZÍJÁRTÓ ZSOLT: Egy konfliktus etnográfiája: „laikusok" és „szakértők" vitája az ófalui atomtemető kapcsán

nyezet, a kockázatmentes élet forog kockán. S voltak olyanok is, akik számára az „atomtemető-ügy" nem volt más, mint kaland, kihívás, meccs („a magyar ember szereti a meccset; s ezt megnyerték, tagadhatatlan" - kesereg a PAV egyik döntéshozója), olyan alkalom, ahol hőssé lehetett válni, ahol túl lehetett járni az ellenfél eszén. Az ófalui oldal problémakonceptuaiizációjának legalapvetőbb jellemzője az volt, hogy elutasítja a kockázat-haszon perspektívát, azt a szemléletmódot, amely optimalizálási problémának, nettó haszon kalkulációnak, azaz tisztán mérnöki-szakmai feladatnak tekinti az atomtemető létesítését. Ugyanakkor nem is kötelezte el magát valamilyen más, alternatív szemléletmód mellett, inkább többfajta, lehetséges perspektívából kiindulva hozott fel - éppen ezért - meglehetősen heterogén érveket az atomtemető ellen. Az ófaluiak érvelése, szemlélete a mindennapi gyakorlatban használatos racionalitásmintákat követte, melyek kiindulópontjául és vonatkoztatási terepéül nem annyira a tudományos, szakmai kérdések és tudás, az ökonómiai, technikai információk szolgáltak, mint inkább az, hogy ki milyen pozíciót foglal el az adott társadalmi térben, és milyen szavahihetőséggel bír. Azaz számukra a vitában képviselt pozíciók elfogadhatóságát a társadalmi szereplők múltbeli és jelenlegi viselkedése határozta meg. Az információfeldolgozás e - Sandmann által ..peripheral route"-nak nevezett - formája periferikus szempontokat (szavahihetőség, nézetek megjelenésének gyakorisága) alkalmaz egy meghatározott vélemény elfogadásakor vagy elutasításakor, s nagy jelentőséget tulajdonít a hiteles és releváns vonatkoztatási csoportok, a véleményvezérek szerepének (Sandmann 1988). Az ófaluiak argumentációjában éppen ezért nem lehetett találni olyan jól felismerhető struktúrát, mint a PAV érvrendszerében; inkább reaktív, reflexív, elsősorban a PAV által előadott tényekhez, érvekhez kapcsolódott, ott kereste a lehetséges támadási pontokat.

23 Mivel célja nem annyira egy gondolatrendszer felvázolása volt, mint inkább a kritizálható nézetek, felvetések összegyűjtése, így maga az érvrendszer nem is törekedett erre. A konkrét, „tárgyszerű" ellenvetések mellett főként másfajta perspektívákból, alternatív szemléletmódokból származó érveket hoztak fel az atomtemető kapcsán. Alapintenciójuk mindvégig az atomtemető ófalui elhelyezésének megakadályozása volt, az atomenergia felhasználása által felvetett társadalmi, kulturális problémák csak annyiban érdekelték őket, amennyire azok e céljuhoz felhasználhatóaknak tűntek. A „szakmai" kérdések pszeudotudományos kritikája Az ófaluiak a paksiak által képviselt szakvéleménnyel csak azokon a pontokon tudtak mit kezdeni, amelyek valamilyen szinten számukra is lefordíthatóak voltak, az ő életvilágukon belül is relevanciával rendelkeztek. Ezeket elsősorban a hely kiválasztását, az adott területre jellemző geológiai, hidrogeológia viszonyokat megkérdőjelező, pszeudotudományos érvek képviselték. Ezek olyan szakmai kérdésekre vonatkoztak, amelyek „józan ésszel is megítélhetők", ahogy az egyik adatközlő kifejezte. A források kérdése szinte valamennyi beszámolóban nagy hangsúlyt kapott, és későbbi győzelmüket nagyrészt az ebben a kérdésben elfoglalt álláspontjuknak tulajdonítják. Ennél a problémánál a PAV a saját csapdájába esett, hiszen többször hangoztatta, hogy egy nukleáris hulladéktároló helyének gondos kiválasztása során az egyik legfontosabb feltétel, hogy megfelelő távolságban legyen a felszíni és felszín alatti vizektől, s