Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

SZÍJÁRTÓ ZSOLT: Egy konfliktus etnográfiája: „laikusok" és „szakértők" vitája az ófalui atomtemető kapcsán

nak? Ezzel az előadók rögtön nehéz helyzetbe kerültek, anyagi jellegű kompenzációt ugyanis nem ígérhettek, nem volt rá felhatalmazásuk. Mint kézzelfogható előnyt, megemlítették a munkahelyteremtést, de egyrészt az atomtemető valójában nem teremt túlságosan sok munkahelyet, másrészt „a teljes foglalkoztatottság korában" a munkahelynek korántsem volt olyan értéke, mint a rendszerváltás után, a munkanélküliség megjelenésekor. Végül az egyik előadó ekkor dobta be a köztudatba az „indirekt előnyök" később elhíresült fogalmát. Ezen azt a - szerinte Pakson is megfigyelhető - jelenséget értette, hogy az atomerőmű által megtestesített magasabb technikai szint visszahat az emberek életmódjára, konkrétan higiéniás szokásaikra. Míg korábban, a termelés beindításakor a felügyelete alá tartozó mosoda dolgozói állandóan panaszkodtak, hogy lopják a szappanokat, a hajszárítókat, koszosak a ruhák, addig később az emberek megszokták, hogy mindig van szappan, hajszárító, tiszta ruha, s ekkor megszűntek a problémák. Az érvelésben megfogalmazódó „civilizatorikus küldetéstudat" gyakran megfigyelhető a PAV munkatársainál, döntéshozóinál. E gondolkodásmód szerint az atomerőmű közvetlen környezeténél magasabb civilizációs fokot képvisel, s ez még az emberek viselkedését is pozitív irányban befolyásolhatja. A kompenzáció ügyében (mint a későbbiekben kiderült) a PAV-on belül létezett egy meglehetősen szilárd s a vezetés legmagasabb köreiből származó álláspont, miszerint sokféle dolgot lehet az ezt firtató kérdésre válaszolni, ám nem szabad semmi konkrétat ígérni. Emögött az a gondolatmenet rejlett, hogy nem jó, ha a falu pénzért fogadja be a veszélyes létesítményt (hiszen akkor rögtön megjelenik az érv, hogy „megvásárolták a falut"), hanem először a település lássa be, hogy a létesítmény veszélytelen, aztán majd megtudják, számukra milyen hasznot hoz.

5 Ebben az elképzelésben több tényező keveredik: először is a késő szocialista társadalomban egy kiemelt állami nagyberuházás kapcsán nem volt szokás az érintett lakosság kompenzálásáról beszélni, egyszerűen fel sem merülhetett ez a probléma Másrészt vigyázni kellett az olyan, ideológiailag nehezen védhető kifejezésekre, hogy egy falu „megvétele", „megvásárlása". E kérdés kapcsán újra előbukkan az aufklerista pozícióba vetett szilárd hit is: nincs is szükség kompenzációra, hiszen az embereknek el lehet mondani, fel lehet őket világosítani, hogy itt egy teljesen veszélytelen létesítménnyel állnak szemben; azaz igazából nincs is miért kompenzációt fizetni.

6 A kompenzáció kérdése a konfliktus e pontján azért is fontos, mert ekkor fogalmazódik meg először a PAV döntéshozóiban, hogy az atomtemető kapcsán nem pusztán egy műszaki létesítmény lehetőség szerint korrekt mérnöki megvalósításáról (illetve a tájékoztatás során: ennek bemutatásáról) van szó, hanem e beruházáshoz a különböző társadalmi csoportok különböző kulturális jelentéseket is kapcsolhatnak; egyelőre még nagyon primer szinten, az előny fogalma ürügyén. Gyakorlatilag ez az első pont, amely túlmutat az egyértelműnek tekintett technikai, műszaki részleteken, s felveti a lakossággal való kommunikáció problémáját. Itt különösen élesen mutatkozik meg, hogy a PAV-nak - azon túl, hogy egy korrekt műszaki létesítménnyel állunk szemben - semmifajta elképzelése, koncepciója nem volt arról, miképpen lehetne a társadalom, az adott közösség által megfogalmazott problémákra, kérdésekre válaszolni. így kompenzáció ügyében is csupán egy vezérigazgatói szintű döntésre tudtak utalni.