Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

SZÍJÁRTÓ ZSOLT: Egy konfliktus etnográfiája: „laikusok" és „szakértők" vitája az ófalui atomtemető kapcsán

Az első újságcikk - a tömegkommunikáció szerepe Az ismeretterjesztő előadásokat hosszú csönd követte, majd 1988. január 30-án, mintegy fél évvel az első előadás után a tömegkommunikációban felbukkant a konfliktust bemutató első újságcikk (Javorniczky I 988), a Magyar Nemzet szombati, legolvasottabb számában. Érdemes megemlíteni, hogy a Magyar Nemzet mint a Hazafias Népfront lapja a nagyobb napilapok közül a leginkább „ellenzéki" sajtóorgánumnak számított, ez volt az az újság, ahol a „társadalmi problémák" egyáltalán nyilvánosságot kaphattak. Az újság a magyar tömegkommunikációs struktúrában szokatlan módon, kiemelten foglalkozott a kisebb közösségek, csoportok érdekérvényesítési lehetőségeivel.

7 Maga a cikk több szempontból is fontos szerepet játszott a konfliktus történetében: a szélesebb nyilvánosság számára először ezen keresztül jelent meg és tudatosult az „atomtemető-probléma", ekkor szerzett az ország közvéleménye tudomást arról, milyen létesítményt terveznek Ófaluba. Ugyanakkor a cikk nemcsak tudósított egy eseményről, hanem ezen keresztül, nem is túlságosan rejtett módon, kijelölte azokat a koordinátákat, amelyeken belül a konfliktus résztvevői megjelentek; azaz valóságkonstituáló szerepe is volt.

8 Míg eddig a pontig a konfliktusvalóság előállítása, megkonstruálása a két szemben álló fél „ügye" volt, s az ismeretterjesztő előadások jelentették azt a kommunikációs formát, ahol ez a tevékenység végbement, addig most a tömegkommunikáció megjelenésével egy új szereplő és egyben új forma is megjelent a színen, s ez több ponton is lényegesen megváltoztatta a konfliktus menetét. így az addig lassan csordogáló események hirtelen felgyorsultak: míg korábban havonta, kéthavonta történt valami új fejlemény az ügyben, addig I 988 februárjától szinte egymást érték a különböző gyűlések, tájékoztatók, fórumok. A másik fordulópontot az jelentette, hogy ezután sokkal élesebben fogalmaztak a konfliktus két oldalán állók: a tömegkommunikációban olyan vádak is megfogalmazódtak, amelyek az előadásokon, a közvetlen kommunikációs alkalmak során nem kerültek elő. A változások harmadik területét az jelentette, hogy mindkét fél számára ekkor tudatosult, hogy a tét ebben a fázisban nem kisebb, mint az, ki fogja meghatározni a konfliktus főbb koordinátáit, kinek a definíciója, problémareprezentációja fog végül érvényesülni. A cikk írója már az első bekezdésekben világossá tette, hogy az adott konfliktusban az ófaluiak pártján áll, ennek megfelelően a cikk általános hangvétele kifejezetten támadó, néha pikírt. Már a cím is jellemzően pártos: A kicsikkel mindent lehet? Ezt csak megerősítik az alcímek („Állami érdek", „Csak nézők lehetnek", „Nekünk végünk..."), illetőleg a kurzivált részek („ne bolygassák a dolgokat", „a helyi tanácsnak nincs beleszólása", „kicsikék vagyunk ehhez"). A cikkben csak az ófalui oldal képviselői szólalnak meg (a mecseknádasdi és az ófalui tanácselnök, illetve az ófalui „nép" egy képviselője), közülük is a mecseknádasdi tanácselnöké a fő szerep, aki két hasábon keresztül szerepelhet; a másik fél nem kap lehetőséget álláspontja kifejtésére. Az újságíró által használt fogalomkészlet is markáns képet közvetít a konfliktusról: egyrészt erősen dichotóm jellegű az egész gondolatrendszer (a „kicsi", illetőleg a „nagy"; a „közösség", illetőleg az „állam" szembeállítása), másrészt nagy hangsúlyt kap a tervezett létesítmény kapcsán a „vég", a „halál" fogalmi horizontja, amit az „atomtemető" megnevezés is kifejez. Első pillanatban nem lehet tudni, mi adja a megjelenés apropóját, hiszen körülbelül fél év (!) telt el a benne tárgyalt események óta, ám a cikk közepén egy odavetett félmon-