Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

VIDACS BEA: Futball és gyarmatosításellenesség Kamerunban

Kamerun politikai arculatára jellemző, hogy 1990 előtt egypártrendszer volt. A függetlenség utáni első államelnök, az északról származó Ahmadou Ahidjo több mint 20 évig vezette az országot, majd 1982-ben - Afrikában szokatlan módon - lemondott posztjáról, és Paul Biyának adta át a hatalmat. Biyát először reformerként fogadták a kameruniak, aki enyhített a politikai elnyomáson, és úgy tűnt, hogy az ország megújításán fáradozik. Néhány éven belül azonban a dolgok rosszabbra fordultak, amiben az országot 1987 óta sújtó gazdasági válságnak is szerepe volt, és Biya uralma egyre inkább önkényessé vált. Az 1990-ben bevezetett többpártrendszer sem enyhítette igazán a rezsim önkényességét, azonban kétségkívül elmélyítette az országban addig is létező ellentéteket, illetve új vagy addig csak látensen létező ellentéteket hozott felszínre. Ebben a politikai és gazdasági kontextusban különösen fontos lehet a futball jelentősége, amely képes megjeleníteni, avagy elkendőzni ezeket az ellentéteket, illetve felülkerekedni rajtuk. Kamerun volt az első olyan afrikai nemzet, amely bejutott a futball-világbajnokság negyeddöntőjébe 1990-ben Olaszországban. Útközben többek között Argentínát, a cím védőjét is legyőzték a kameruniak. Ez után a dicsőséges előzmény után a Legyőzhetetlen Oroszlánok, a kameruni nemzeti csapat I 994-es szereplése az egyesült államokbeli világbajnokságon sok kívánnivalót hagyott maga után. Kamerun már az első forduló után, az oroszoktól elszenvedett 6:1 -es megalázó vereséget követően kiesett. Kamerunban az ország korai kiesése franciaellenes és anti(neo)kolonialista megjegyzésekhez vezetett, amelyek a francia vezetőedző, Henri Michel személye körül alakultak ki. írásom ezeket a megjegyzéseket elemzi egy hallgatói telefonhívásokra épülő rádióprogramban elhangzott reakciók, valamint személyes megfigyeléseim és kameruniakkal folytatott beszélgetéseim alapján. A külföldi edzők kérdésére azért is érdemes odafigyelni, mert az afrikai nemzeti csapatok gyors áttekintése azt mutatná, hogy nagyon gyakran alkalmaznak külföldieket ebben a szerepben. Sőt, ezek az edzők nemcsak hogy külföldiek, hanem fehérek is, és gyakran éppen az illető ország egykori gyarmatosítóinak soraiból származnak. Ez azután könnyen felidézi a gyarmatosítás szellemét, és arra kényszeríti az embereket, hogy újragondolják ezeket a kérdéseket és kapcsolatukat hajdani elnyomóikkal, a franciákkal. A foci nem az élet egyetlen olyan területe Afrikában, amelynek kulcsfontosságú pozícióit külföldiek tartják kezükben. Gyakran lehet azzal a jelenséggel találkozni, hogy a kameruniak váratlanul átsiklanak a külföldi edzők kérdéséről az ország sorsára, metaforaként használva a sportot, így metonímiát alkalmazva Henri Michel, a francia edző egyben a franciákat is jelenti, sőt a fehéreket általában. Kamerun Henri Michelhez való viszonya a kameruniak Franciaországhoz való viszonyát is jelenti. Amikor Henri Michelt hibáztatják Kamerun gyenge eredményéért, akkor Franciaországot is hibáztatják. Külföldi edzők egész sora megfordult már Kamerunban az évek során. Voltak közöttük franciák, néhány német is, a nyolcvanas évek a jugoszláv edzők korszaka volt, míg végül 1990-ben a győzedelmes olaszországi gárdát egy szovjet edző vezette (vö. Ntonfo I 994a). Az elmúlt években Kamerunban az a rendszer alakult ki, hogy a nemzetközi viadalokon való részvétel jogát helyi edzők vezetése alatt vívta ki a nemzeti csapat, majd a helyiek kénytelenek voltak átadni helyüket a frissen verbuvált külföldi edzőnek, aki aztán a következő, nemzetközi szinten vezette a csapatot. Ez volt a helyzet I 994-ben Henri Michellel is, akit csak néhány hónappal az egyesült államokbeli világbajnokság előtt ne-