Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

Tabló - Anne-Marie Losonczy: Les saints et la foret. Rituel, société et figures de l'échange avec les Indiens Emberá chez les Négro-Colombiens du Chocó (Vargyas Gábor)

szik, hogy ezek a kultúrák se nem afrikaiak, se nem európaiak, se nem indiánok; különböző kulturális elemekből állnak, amelyek saját és eredeti logikával rendelkező egységes egészbe szerveződnek... Másképp mondva, e közösségeket sajátos szervezettel rendelkező társadalmi és etnikus egységként fogjuk vizsgálni" (25. p.) - az valójában nem más, mint az eddigi vizsgálatok gyökeresen új irányba fordítása: egy új kutatási terület kijelölése és egyben első megragadása. Ami mármost a könyv szorosabban vett témáját, a vallás és rítusok területét illeti, Losonczy Anna itt is új utakon jár. A negro-kolumbiai vallást három szimbolikus rendszer metszéspontjaként írja le: a hispán gyarmatosításra visszamenő „hivatalos" vallás, azaz a szentek kultuszán alapuló népi katolicizmus, a megszállottsági kultuszok köré szerveződő, afrikai eredetű vallási jelenségek és az emberák sámánizmusának eredőjeként. Ha az utóbbi kettő még bele is fért volna a kutatók hagyományos érdeklődésébe, az első már annál kevésbé. Pedig ez a világ burjánzóan gazdag és elragadóan naiv, sajátosan heterodox világ! Itt az év nagy részében a templom zárva van, s csak „sátoros" ünnepeken (a védőszent napján, húsvétkor és karácsonykor) nyitják ki; egyébként pedig a szentképek és szobrok - semleges - őrzőhelye; papság és mise amúgy sincs. Itt a „különleges/személyes imádás tárgyává választott szenttel" (Saint de Dévotion Spéciale) igen csúnyán elbánhatnak, ha nem teljesíti kéréseiket: összeszidják, megfenyegetik, kiteszik a képmását az esőre ázni, súlyosabb esetben levizelik, rászékelnek, hogy pályafutását esetleg a templom háta mögött, elföldelve fejezze be, és helyére új, „engedelmesebb" szent kerüljön... A környék búcsújáró helye, a raspadurai icce Homo-kép csodatévő hatóerejét pedig úgy „szerzik meg maguknak", hogy vattával dörzsölik meg, hogy azután a „ráragadt erőt" a vattával együtt elporítva gyógyításra vagy az ártó hatalmak elhárítására használják. Ez a „keresztény" világ azonban a negro-kolumbiaiak vallásos mezőjének csak egyik része. Ami rendszerüket különösen érdekessé teszi, az a természetfölötti világ élesen kettős jellege: a lakott térhez kapcsolódó „isteni" szférájával - amit többnyire a „keresztény" vallás alakjai népesítenek be - szemben áll az erdő - növényi és állati, „vad", civilizálatlan, nem emberi - természetfölötti világa, amit az indiánokhoz társítanak, és ami alapvetően arituális és ellenséges az „istenivel" szemben. Ezt a világot többnyire az emberá sámánizmusra jellemző félelmetes szellemlények népesítik be, akikkel az erdőt és a vizeket járva (vadászat, aranymosás, halászat során) csak akkor lehet megmérkőzni, ártó hatalmukat kivédeni, ha előtte a vadász-zsákmányoló maga is „elvadul", „indiánná válik", és a „szentnek" még a gondolatát is száműzi a tudatából. A két, egymástól világos határok mentén elváló világot számtalan oppozíció segítségével konstruálják meg: természet-kultúra, vad—civilizált, lakott hely - erdő, isteni—„ördögi", negro-kolumbiai-indián, férfi-női, fent-lent, folyó forrásirányában felfelé - torkolat felé lefelé, hideg-meleg, világos-sötét stb. E tereket azonban átmeneti zónák és idők kötik össze, mint amilyen a település mögötti bozótos terület, ami „hideg" és „lent" van, függetlenül a valódi térbeli viszonyoktól; és ilyen az éjszaka is, amikor a világos határok elmosódnak, és minden egybeolvad a sötétben. így válik érthetővé - Losonczy Anna értő és meggyőző értelmezésében - az a balladai stílusban megfogalmazott megjegyzés, hogy „éjszaka veszélyes kimenni, mert ami magasan van, az leszáll, ami pedig mélyen, az feljön" - az „isteni" és az „ördögi" világa összekeveredik. A „keresztény" és „sámá-