Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

TÓTH G. PÉTER: Szexháború? Avagy férfiak és nők konfliktusa a magyarországi boszorkányperekben

Férfiak kontra nők; nők kontra férfiak Térjünk azonban vissza a feministák érveléséhez, és tekintsünk szét a nemek közti küzdelem „csatamezején"! A bevezetőben már említettem azt az érvelést, miszerint a boszorkányüldözés egy erőteljes férfimozgalom, a modern - férfiak által gyakorolt orvoslás kiteljesedésének következménye volt. Egyes kutatók az orvos társadalmi szerepének megjelenésében a férfi orvosok előretörését és a női gyógyítók, bábák marginalizálódását vélték felfedezni. Állításuk szerint ennek az „előretörésnek" és „marginalizálódásnak" fő színtere a boszorkányüldözés volt. Érdemes tehát megvizsgálni, hogy a „boszorkány" mellett milyen szereposztása lehetett a nőnek többek között az orvosi diskurzusban. A kialakuló modern orvostudományban két régi-új szerepkör jelent meg a társadalmi színtéren: a nő mint páciens és a nő mint gyógyító. A szülés, születés körüli orvosi tevékenységek egy egészen sajátos helyet biztosítottak a nők számára már a 18. század előtti orvostudományon belül is. A „női beteg" az általános értelemben vett páciensi szerepkörön túl volt létező kategória. Ugyan a „férfi beteg" szerepe is körülírható, de nem olyan hangsúlyosan, mint a nőé. Thomas Laqueur amerikai történész a közelmúltban írt tanulmányában megállapítja, hogy a I 8. századig élt az általa „egy nem"-modellnek nevezett elképzelés, miszerint a női és a férfitest csupán külső megjelenésében különbözött egymástól (Laqueur I 990). Csak a nemi szervek elhelyezkedését tekintették különbségnek: ami a férfinak kívül van, az a nőnek belül. A női nemi szerveket a férfi nemiszervek kifejletlen homológ párjának tekintették, és így a nőt a férfi kifejletlen párjának. A 18. század utáni periódust Laqueur a „két nem"-modellnek nevezi, miszerint a férfi- és a női testet nem lehet azonos terminusokkal leírni. A biológiai különbség elismerése így a társadalmi és szociális különbségeket is legitimálta." Ha magyarországi példákat is szeretnénk idézni, érdemes elővenni azokat az orvosi traktákat, amelyek részletesen foglalkoznak a nőkkel kapcsolatos betegségekkel. A betegségre való hajlam egyik meghatározó kritériumának tartotta Haiszler György is 1801 -ben megjelent munkájában: „Régi valóság, hogy az aszszonyi Nemen sokkal több nyavalyák orozkodnak, mint a' férfiúin." (Haiszler 1801:3.) Ez a megállapítás a férfi és nő biológiai különbségeit, ebből adódóan a betegségek minőségbeli eltéréseit mennyiséginek értékeli: vagyis a nő betegesebb, mint a férfi. Az „egy nem"-modell 18. századi megváltozása ezt a mennyiségi különbséget változtatta minőségivé. Az, hogy ez a különbség csak a 18. század utáni időkben vált fontossá, jól tükröződik a menstruációról alkotott elképzelések megváltozásában, amit Lidy Schoon hollandiai példákkal igazolt (Schoon I 994). A 19. század első feléig a menstruációs vérzés jelenségét úgy értelmezték, mint a fölösleges és szennyezett vér hüvelyen keresztül történő eltávozását, ezáltal magát a folyamatot „az egészség jelének" tartották. Az, hogy a menstruáció a szaporodási folyamattal van kapcsolatban, csak a I 9. század közepén fedezték fel. Ekkortól kezdték ezt a jelenséget úgy értékelni, mint a „termékenység jelét", amely elképzelés már része volt a Laqueur-féle „két nem"-modellnek. Szerinte ez az új modell volt az, amely a nőt mint nemet kialakította: vagyis míg a férfi csak élete bizonyos pillanataiban férfi, addig a nő egész életében nő marad, és a terhesség, szoptatás, gyereknevelés teljesen leköti. A századfordulón aztán egy új koncepció is megjelent, miszerint a menstruáció egy inger, aminek minden nő periodikusan ki van téve. A női