Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 2/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1999)

TÓTH G. PÉTER: Szexháború? Avagy férfiak és nők konfliktusa a magyarországi boszorkányperekben

nemi szervek az egész szervezet egészségére kockázatot jelentenek, mert egyetlen szerv sem marad ki az általuk okozott betegségekből. A menstruáció azonban mint a „betegségjele" már a pszichiátereket is érdekelni kezdte.

12 A „mélabút" ugyan már a I 7. századi traktákban is a rendszertelen menstruáció, vagyis a „hószámrekedés" egyik tüneteként jegyezték le, de magát a tisztulási folyamatot az egészséges életritmus jelének tartották (Pápai Páriz 1984:276-279; Schram, szerk. 1970a; 1970b; Kincses 1993). Ugyanez a szemlélet megtalálható a 19. század végén is, azzal a különbséggel, hogy a menstruáló nő lelkiállapotának megváltozását betegségként értékelik. Minden nőt hajlamosnak ítélnek meg a hysteriára, és csak fokozati különbséget tételeznek fel nő és nő között. Erre példa egy egyetemi nőgyógyászat tankönyvi leírás 1894-ből: „Magánál természeténél fogva is hajlamos a nő erre a betegségre [ti. a hysteriára]. A kedély kóros állapota sokkal nagyobb mértékben hat a nő testi állapotára, mint a férfiére. Épen úgy sokkal közvetlenebbül hat valamely kóros testi állapot a nő egész gondolkodására és kedélyhangulatára, mint férfiére. [...] A tisztulás alatt a lehangoltságtól és kedvetlenségtől kezdve a súlyos hysterias görcsök rendes jelentkezéséig egész hosszú sora fordulhat elő a zavart lelki állapotnak, melyek közt csupán fokozati különbség van." (Fritsch 1894:443.) Ennek a magyarázatnak a következménye az lett, hogy a „hysteria" egyik sikeres kezelési módjának a kasztrációt, vagyis a petefészek eltávolítását tartották.

13 A menstruációról vallott elképzelések megváltozásából Lidy Schoon azt a következtetést vonta le, hogy bár ezek az elképzelések közelítettek a biológiai valósághoz, semmit sem változtattak azon az állásponton, hogy „a nő egy test", ahelyett, hogy „a nőnek van teste" (Schoon 1994). Mindez pedig kihatott a nők társadalmi megítélésére is. A Laqueur által leírt modellváltás pedig azt is bizonyítja, hogy a nőkkel szembeni attitűdök megváltozása az orvostudományon belül nem a boszorkányüldözés korszakának terméke, hanem a 19-20. századé volt. Visszakanyarodva az orvostudományon belüli vitákra, vizsgálni kell a női gyógyítók szerepének megjelenését, amely egyben a nők egyik első nyilvánosság előtti társadalmi fellépését is eredményezte. Hilary Marland hollandiai, Mireille Läget franciaországi és Deáky Zita magyarországi tanulmányai mellett Philippe Ariés munkái bizonyítják, hogy a bábák társadalmi szerepének megjelenése párhuzamos a férfi orvosok megjelenésével. A bábák társadalmi szerepének kialakulása azonban nem mentes az ellentmondásoktól. Az üldözés és az elismerés párhuzamosan voltjelen az egyik első női „hivatás" képviselőinek történetében.

14 A boszorkányüldözés utáni idők magyar egyetemi orvosképzését elemezve Hőgyes Endre arra a megállapításra jutott, hogy az egyetem felállításától, I 770-től kezdve az évenként kiszolgáltatott bábaoklevelek száma kisebb-nagyobb ingadozásokkal szakadatlanul növekvőben volt (Hőgyes 1896). A Hőgyes által készített statisztikákból kiderül, hogy az egyetemen oklevelet szerzett férfi szülészmesterek, valamint a polgári sebészszülészek száma közel harmada volt az évente végző bábák számának. Az orvosi fokozatot megszerzők pedig- akik a 19. század végéig kizárólag férfiak voltak - közel azonos számban végeztek a szülésznők mellett. Mindez pedig csak az okleveles bábák számadatait mutatja. A cédulás és egyéb bábamesterséget űző asszonyok száma ennek sokszorosa lehetett. Ezek egy része a hivatalos, mások a félhivatalos vagy illegális orvoslás intézményi keretei között még a 20. század közepén is működni tudtak. Mireille Läget a