Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

GRANASZTÓI PÉTER: Eltűnt mindennapok nyomában. Mezővárosi társadalom a tárgyak tükrében (Kiskunhalas 1760-1850)

netlenségeiből. Gyakran tapasztaltuk, hogy egyes esküdtek, akik az összeírást végezték, például a kocsit, az ekét vagy a lószerszámot egy tételbe, míg mások darabonként írták össze. Elképzelhető-e, hogy a darabszámok ezeket az összeírásból fakadó különbségeket mutatják ki, és nem a tárgyi világ valós különbségeit? E bizonytalanság kiküszöbölésére megvizsgáltuk a gazdálkodási eszközök összetételét. Az igaerővel bírás fontos mutatója a gazdálkodás jellegének, így az eke, a kocsi, a szekér vagy a szán jelenléte a hagyatékban és aránya egy-egy csoporton belül már jól megmutatja a gazdálkodás valóságos jelentőségét. Az egy-egy csoportra kiszámolt igaerővel bírás arányáról a függelék 3. táblázata tájékoztat. Vizsgálatunk egyértelműen megerősíti a gazdasági eszközök elemzése kapcsán mondottakat; a tárgyi világ alapján kialakult csoportok nem a forrás esetlegessége (néhány kivételtől eltekintve) folytán keletkeztek. Minél kevesebb a gazdasági eszköz, annál kevesebb az igaerővel rendelkezők aránya egy-egy csoporton belül (lásd a függelék táblázatait). Míg a nagygazdálkodók csoportjainál mindenkinek volt ekéje vagy kocsija, szekere, szánja, addig a középgazdaságoknál ez az arány már kb. 80, illetve 60 százalékra csökken. A kevés eszközzel rendelkezőknél már sokkal esetlegesebb az igával rendelkezők előfordulása, míg a gazdálkodási eszközzel nem rendelkezőknél szinte elképzelhetetlen (nem volt mérésre alkalmas esetszám). A konyhai és munkaeszközök mennyiségének és arányának eltérései kijelölték a tárgyi világon keresztül tükröződő mezővárosi társadalom jellegzetes nagy csoportjait. A bútorok-elsősorban mennyiségi -eltérései egy-egy csoporton belül tovább finomítják az eddig elmondottakat, lehetővé teszik a hasonló mennyiségű munkaeszközzel, illetve konyhai-háztartási eszközzel rendelkezők közötti további különbségtételt. Az ágynemű, a ruhanemű és az egyéb tárgyak többé-kevésbé követik ezeket a mennyiségi és aránybeli különbségeket, érzékelhetőbbé, megfoghatóbbá teszik az egyes csoportoknak a mindennapok világáig hatoló különbségeit. Igy válnak például két csoportra a nagygazdálkodók és a középgazdaságok. Mindkét esetben a hasonló mennyiségű munkaeszközzel rendelkezők közötti óriási különbségek válnak érzékelhetővé. A bútor, ágynemű vagy például az egyéb tárgyak száma sokkal nagyobb különbségeket mutat, mint azt a gazdálkodási eszközöknél tapasztaltuk, és ez feltehetően a vagyoni és társadalmi helyzettel is szoros összefüggést mutat. A gazdálkodási eszközzel nem rendelkezők tárgyi világának összetétele nem mutat olyan nagy eltéréseket, a munkaeszközök hiányával értelemszerűen megnő a konyhai és más eszközök, például a bútorok aránya. Az sem meglepő, hogy e második nagy csoport több mint kétharmada a 200-nál kevesebb tárggyal rendelkező rétegek közül került ki. Míg a kb. nyolcvan legtöbb tárggyal rendelkező közül csak öt került ebbe a csoportba (azok is elsősorban azért, mert az összes tárgyukhoz képest elenyésző mennyiségű a gazdálkodási eszközük), addig a hatvanöt, legkevesebb tárggyal rendelkező közül (a tárgydarabszám kisebb száznál) kilenc. A csoport összetételének pontosabb magyarázata csak társadalmi-vagyoni jellemzők, de leginkább az egyes esetek számbavételekor válik majd egyértelművé. Miután ismertettük, bemutattuk a tárgyi világ hasonlósága alapján kialakult csoportokat és a kialakulásuk alapjául szolgáló összefüggéseket, a legérdekesebb kérdésre kell választ keresnünk: kik azok az emberek vagy melyek azok háztartások, amelyek egy csoportba kerültek? Vannak-e közös vagyoni vagy társadalmi jellemzőik? Kérdéseink meg-