Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)
FÜLÖP HAJNALKA: A varró falu
a határban), de Edit egy területen, a saját munkájában önálló és független. Segítséget csak a saját szüleitől és a bátyjától fogad el, vagy az anyagbeszerzésnél az anyai ágon unokatestvér Páll Lacitól, aki kereskedő, és így lehetősége van a textilgyárban nagy tételben vásárolni. Edit egyszerre több száz méternyi anyagot is meg szokott venni a varráshoz, amivel egyedül áll a gyerőpataki asszonyok között. Edit magatartásának oka a saját és férjének családja közötti vagyoni és rangbéli különbségek szokásos nagycsaládi kezelésében kereshető, ugyanis egy fiatalasszonynak a legapróbb nézeteltérés alkalmával felemlegetik, hogy „a készbe jött férjhez, házat csináltak neki", és ezért köteles engedelmeskedni a férj szüleinek. A másik fő elv, amelyet alkalmaznak: „mindenki abbul parancsul, amit megszerzett", és ez érvényes a fiataloknak ajándékba adott tárgyakra is. Hiába adták nekik azokat, a használatukról az ajándékozó szülőnek jogában áll rendelkeznie, ha akar. Edit tulajdonképpen ezt az elvet alkalmazza, amikor a munkájával megszerzett pénzt a saját belátása szerint kezeli. Egy specialista: varrónő és pártakészítő Gyöngyös Vera azért válhatott specialistává, mert a varráshoz több tehetsége van, mint a gyerőpataki nők többségének, és olyan családban nőtt fel, ahol természetes volt, hogy minden munkával megpróbálkoznak, ami jövedelmet hozhat, illetve amit önerőből el tudnak végezni. Tehetségét valószínűleg az édesanyjától örökölte, aki nemcsak jó varrónő és pártakészítő volt, de mindenféle háztartási és gazdasági munkában ügyes kezű asszony. Vera családja 5 hektáron (falubeli viszonylatban közepes birtokon) gazdálkodott a kollektivizálás előtt, és egy hasonló vagyoni helyzetű fiatalemberhez adták feleségül, aki karbantartó kőművesként dolgozott az egeresi bányavállalatnál. A családban az állandó jövedelem a két férfi (mert Vera férje „vőnek ment" hozzájuk) gyári fizetése volt. Az anya és leánya, ugyanúgy, mint a többi gyerőpataki asszony, akkor varrtak, amikor éppen nem volt mezőgazdasági szezonmunka. Vera az édesanyjával együtt dolgozva tanulta meg a „mesterséget", és akkor vette át tőle a párta- és ruharendeléseket, amikor anyja betegeskedni kezdett. Most ugyanezt a folyamatot éli meg anyaként: 54 éves, négy éve beteg, és a lánya az utóbbi években kezdett önállóan is pártákat készíteni. Vera igazi hozzáértéssel - a pártákon és kötéseken kívül - a hagyó- . mányos női öltözet darabjait tudja elkészíteni. A tanult varrónőkhöz hasonlóan a meg- 7 rendelőről méretet vesz, és egy-két próbára el is hívja az illetőt; legszívesebben szab, és 71 ez az a művelet, amelyhez az asszonyok legkevésbé értenek, ezért varratnak inkább vele. J_ Divatos („úri") ruha varrását nem vállalja, legfeljebb a leányáét vagy az unokájáét, ezért megrendelői azok a középkorú és idős asszonyok, akik még „falusiban" járnak. g; Ruhát csak a falubeli asszonyok szoktak nála varratni, de pártát a környékbeli falvakból is rendelnek tőle. Általában a megrendelők anyagából dolgozik, de a sajátjából pótolja esetenként a hiányzó gyöngyöt, pántlikát. A munkadíját reálisan kiszámítja, ami nem jellemző a varróasszonyokra, de a párta árát nem közvetlenül pénzben fejezi ki, hanem annyit kér érte, amennyit egy pár ruhakötés „kirakásáért" szoktak kérni. 26 Évente 2-5 párta elkészítését vállalja (a munkaidő pártánként három hét), mert ennyit nyugodt tempóban megcsinál. Mára meggyengült a szeme, fárasztja a villanyfénynél való varrás. 1 9
