Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)
PÁSZTORY ESZTER: Ember és folyó: az etnológia helykeresése a posztindusztriális társadalomban (Szántó Diana interjúja André Vincent-nal)
Meggyőződésünk, hogy a folyót nem sajátíthatja ki egyetlen tudomány sem. A valóság többértelmű, és minél több diskurzus járul hozzá a megteremtéséhez, annál gazdagabb lesz az ember, aki képet próbál alkotni róla. Végül távol áll tőlünk mindenfajta folklorizáló, a múltat megörökíteni, megőrizni, katalogizálni kívánó látásmód. A folyót nem mint a múlt örökségét vizsgáljuk, ellenkezőleg, az a szándékunk, hogy megragadjuk azokat a történeti elemeket, amelyek hozzájárulhatnak jövője alakításához. A kultúrát úgy fogjuk fel, mint a helyi fejlesztés egy lehetséges eszközét. Mi volt előbb, az ötlet vagy a lehetőség? Hogyan született meg a Maison du Rhône? A gondolat és a lehetőség egymással kölcsönhatásban teremtődött meg. A kiindulási alap egy hat hónapra szóló megrendelés volt, melyet kezdő etnológusként kaptam a givors-i önkormányzattól egy kulturális projekt kidolgozására. A Lyontól néhány kilométernyire fekvő Givors azzal a feladattal találta szembe magát, hogy egy olyan városfejlesztési politikát dolgozzon ki, amely-számot vetve a település adottságaival: a helyi ipar leépülésével és a perifériás helyzettel - újra vonzóvá tudja tenni a várost a gazdaság számára. Az elképzelés az volt, hogy Givors-t a lyoni agglomeráció déli pólusává kell tenni. Ebben a helyzetben közmegegyezés született: ehhez a városnak - többek között - egy múzeumra van szüksége. Első lépésben mérlegelni kellett, hogy a helyi identitásnak milyen forrásai vannak, melyekre a projekt támaszkodhat. Egyértelmű volt, hogy két ilyen forrás létezik: a folyó és az ipar. Ma már talán más lenne a helyzet, de akkoriban az ipar lassú eltűnését és a hagyományos munkásosztály felmorzsolódását még nem heverte ki a lakosság: a „fekete" vagy „vörös" város olyan szimbolikus hivatkozási alap volt, amelyet a közönség nem egykönnyen vállalt fel. A folyó pozitívabb szimbólumnak tetszett, a halászat és a hajózás eltűnése ellenére. Olyan élő hagyományok kötődnek hozzá, mint például a „Joute nautique"-nak nevezett rituális folyami harci játék, amely - úgy tűnik - ellenállt a modernizációnak. Ugyanakkor arról is dönteni kellett, hogy elvetjük a múzeum gondolatát. Húszezer lakos nem látszott elegendő közönségnek az állandó kiállításra való berendezkedésre. Úgy gondoltuk, hogy inkább megújuló kiállításokon keresztül mobilizáljuk a helyi kulturális örökséget, de nem egy etnocentrikus kiindulási alapról, hanem összehasonlító perspektívából, figyelembe véve a folyó teljes hosszát. Az alapkérdés az ember és a folyó kapcsolata, tehát a folyó antropológiája. Erre alapozva jött létre a Maison du Rhône mint olyan kutatóműhely, amely különös hangsúlyt fektet a kutatási eredmények elérhetővé tételére, azon a speciális kommunikációs eszközön keresztül, ami nem más, mint a kiállítás. Eközben arra is figyelnünk kellett, hogy megalapozzuk saját legitimizációnkat. Ez nem ment egyik percről a másikra. Öt-hat évbe telt, amíg felfigyeltek ránk mindazok az intézmények, amelyek a folyóról való diskurzusba „belefolynak". A Maison du Rhône tehát nemcsak a nagyközönség felé nyitott, hanem a helyi fejlesztési politika felé is. Tudna példát mondani arra, hogyan kapcsolódik össze a gyakorlatban a kutatás, az ismeretterjesztés és a fejlesztés? A kapcsolódásnak a pozícióm a garanciája. Arról van szó, hogy egy személyben én határozhatom meg a kutatási és a kulturális programot is. Természetesen igyekszem a
