Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

PÁSZTORY ESZTER: Sámánizmus és észak-amerikai indián művészet

/. ábra. Apacs indián sámán inge Salvador Rosillo alapján májú megjelenítését, a sámán segítő szellemét vagy pedig az állatnak álcázott sámánt magát. A különös erővel felruházott állatok általában húsevők, és az emberhez hasonlóan vadásznak, de rendelkeznek bizonyos képességekkel, amelyeknek az ember nincs birtokában, mint például nagy fizikai erővel, gyorsasággal vagy repülni tudással. A különleges erejű állatok egyike a medve (2. ábra), főképp a sarkköri területeken, a trópusi vidéken pedig a macskafélék, valamint a ragadozómadarak, például a sas. Ezeket az állatokat gyakran meseszerű, több állat vonásait is viselő szörnyekként ábrázolják, ami még inkább mágikus erejüket hivatott jelképezni. A sámánisztikus művészet ritkán elbeszélő jellegű, és nemigen foglalkozik az ábrázolásmóddal. A sámánok találkozása a természetfeletti erőkkel csak elvétve jelenik meg a művészetekben. Esetenként embereket és állatokat vagy két különböző állatot ábrázolnak fizikai küzdelemben. Ez többféle sámánisztikus élményt jelenthet, például a sámán beavatását, amikor is meghal és egy segítő szellem visszahozza az életbe, vagy egy gonosz szellemmel való találkozását. Az is előfordulhat, hogy szellem formájában egy másik sámánnal folytatott küzdelmét jelenítik meg.

3 Az alakok fizikai érintkezése egyaránt jelenthet oltalmazást és fenyegetést, de mivel a fenyegető erők gyakran átalakulnak védelmezőkké, így nem lehet egyértelműen eldönteni az ábrázolásból, hogy melyikről is van éppen szó. A küzdelemben egybefonódott alakok ábrázolása a szellemi erőnek azt az ambivalens vonását fejezi ki, hogy az egyaránt lehet alkotó és pusztító erő. Minthogy a sámán a természetfeletti világ különböző részeibe tesz utazást, előfordul, hogy magának a világnak a szerkezete válik az egyes megjelenítések témájává. A világot általában egy háromdimenziósra leképezett mikrokozmoszként ábrázolják. Ilyen például az előbbiekben említett szalisok kenuja. A szibériai evenkiknél különleges sátrat állítanak fel a gyógyító szertartáshoz (Anisimov I 963). A középen álló oszlop a felső és az alsó világot összekötő világfát jelképezi (3. és 4- ábra). A sátoron kívül halakat és embereket megjelenítő oszlopok állnak, melyek az élet folyójának árral szembeni és a folyással egyirányú szakaszát képviselik. Ez fogalmilag a felső világnak és az égnek, vala-