Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

PÁSZTORY ESZTER: Sámánizmus és észak-amerikai indián művészet

További különbséget érdemes tenni a sámánisztikus társadalmakon belül, megkülönböztetve a szibériai sámánizmust az általános sámánizmustól (Eliade 1964; Hultkrantz 1967). A szibériai sámánizmus és az észak-amerikai sámánizmus néhány típusa számos olyan közös vonással bír, melyek sehol máshol a világon nem lelhetők fel. A szibériai sámánizmus valószínűleg a sámánizmus történetének egy késői fejleménye, és viszonylag kis körben terjedt el. Néha „klasszikus" sámánizmusnak nevezik. A „klasszikus" szó azonban túlságosan sok, felsőbbrendűséget sugalló jelentéssel rendelkezik ahhoz, hogy ez esetben elfogadható legyen. A világ más tájain létező sámánizmust gyakran az „egyszerű" jelzővel illetik, megkülönböztetve a szibériai „klasszikus" változattól. Az „egyszerű" szó helyett szerencsésebb lenne az „általános" sámánizmus kifejezést használni, amely így azokra a társadalmakra vonatkozna, amelyek vallása elsődlegesen sámánisztikus, de nincs különösebb rokonságban a szibériai sámánizmussal. A sámánisztikus művészetekről való értekezés szintén tele van problematikus elemekkel. A műalkotásokat gyakran a sámánisztikus hit illusztrálására használják fel, nem törődve azzal, hogy valódi sámánisztikus környezetben alkalmazzák-e azokat vagy sem. Sőt, a sámánizmussal összefüggő egyes motívumokat bárhol sámánisztikusnak neveznek még akkor is, ha nem sámánisztikus környezetben fordulnak elő. Az effajta motívumokra példa a világfa (Vastokas 1974), valamint az ún. röntgenábrázolás, azaz az állatnak vagy embernak a csontjaival vagy belső szerveivel történő megjelenítése (Lömmel 1967). Mindkét ábrázolásmód előfordul sámánisztikus, illetve egyéb kontextusban is. A sámánisztikus művészetben a csontvázak és a belső szervek megjelenítése jelentheti a sámán testének átalakulását egy mágikus erővel rendelkező testté a sámánná avatás folyamán. Más művészetekben a csontvázak a halottként ábrázolt ősöket vagy pedig a halál isteneit, illetve szellemeit szimbolizálják. Ehhez hasonlóan a világfa, melynek függőleges tengelye összeköti a felső és az alsó világot, és amelyet a sámán extatikus utazásai során megmászik, szintén fontos motívum, amely azonban viszonylag ritkán jelenik meg a sámánisztikus művészetekben. A világfa ábrázolása gyakoribb nem sámánisztikus környezetben. Ez a kép inkább a földműves népek művészetében található meg a természet termékenységének és bőségének ábrázolásakor. Érvelhetnénk úgy is, hogy végső soron minden csontváz és világfa megjelenítése a sámánisztikus képi világból ered, ez azonban azt jelentené, hogy az értelmezést egy túlságosan általános szintre korlátoznánk. Egy kicsit olyan ez, mintha azt állítanánk, hogy a különböző emberi - rasszok közötti hasonlóságok a közös ősre - a majomra - vezethetők vissza, amely ál£ lítás lehet, hogy nem igaz, de még ha az is lenne, ez a magyarázat nem lenne túlságoZ. san kimerítő. 1 Az egyik ok, amiért a nem sámánisztikus művészeteket gyakran a sámánizmus fogalmainak illusztrálására használják az, hogy a sámánizmus nem mindenhol társul S művészettel. A vizuális művészet nem tartozik a sámánizmus létfontosságú elemei közé, annak ellenére hogy a sámán esetenként a társadalom egyetlen vagy a legfontosabb alkotóművésze, és sok kutató szerint a sámán volt a legelső művész (Lömmel 1967; Chatwin I 970). A sámánisztikus művészetről szóló könyvek természetszerűleg azokra a csoportokra fektetik a hangsúlyt, amelyekben a sámánt művészi kidolgozású tárgyak veszik körül. Számos sámánisztikus transz egyszerre több műfajú dramatikus esemény. A sámán összetett jelmezben jelenik meg, amely segítő szellemeit és a világ szerkezetét 132 szimbolizálja, és előadása olyan építményben zajlik, amely a világegyetem leképezése.