Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 1. (Néprajzi Közlemények; Budapest, 1998)

BALI JÁNOS: „Hungarofradizmus" Egy sportegyesület szimbolikája

ben Tunéziában túrázott, ahol a magyar futballt az Aranycsapat legendás játékosáról, Puskásról ismerték. A sportsajtó megfogalmazta a túra konkrét felkészülésen túli célját: „Ne rontsuk tovább Öcsi bácsi [Puskás Ferenc - B. J.] hírét!" (Nemzeti Sport, I 995. 02. 25.). Egy hasonló felkészülési jellegű túrán, Izraelben, 1996-ban a Fradi egy barátságos mérkőzésen 4:2-es vereséget szenvedett egy helyi klubcsapattól. Bár az edzőmérkőzések eredményeinek nem szoktak túl nagy jelentőséget tulajdonítani, a csapat edzője ledorongolta a játékosokat, mivel „a Ferencváros sehol sem engedheti meg magának a lötyögést, legyen bárki az ellenfél" (Nemzeti Sport, 1 996. 02. 03.). Ebben az esetben is a Ferencváros és ezáltal a magyar labdarúgás jó hírének megvédése volt a csapat konkrétan kitűzött célja. Az olyan esetekben, amikor a Fradi és a külföldi vetélytársa összevetése kapcsán a morális igazság a magyar csapatot illeti, tehát a pozitív-negatív értékválasztásban a fradizmus képviseli a „jót", akkor - éppen az I 990-es évek fetisizált Európa-képe okán az ellentét nem az Európa-magyarság szembeállításban jelentkezik, hanem az ellenfél lesz a deviáns és a magyar csapat az „európai". Az FTC Bréma elleni női kézilabdameccs elején a ferencvárosi közönségszokás szerint spontán indíttatásból, állva elénekelte a magyar himnuszt. A német csapat tagjai azonban nem álltak meg, hanem tovább foglalatoskodtak. E magatartás azonban mind a fradizmusban, mind a nemzeti alapú erkölcsi értékrendben kimeríti a bűn fogalmát. A Fradi-szurkolók hosszan tartó füttyel jelezték nemtetszésüket az eset kapcsán. Az alapvető dilemma az, hogy amit jónak, erkölcsösnek vagy éppen fordítva rossznak és bűnnek tekint a fradizmus (és ezáltal a nemzet), az csak egy, a magyar nemzeti értékrendből kiinduló értékítélet vagy az európaiságnak mint tágabb emberi értékrendnek is elfogadott, klub- és nemzeti érdekek fölött létező általános értékítélete? A konkrét esetben a szurkolók emlékeztek arra, hogy a szóban forgó mérkőzésen a bolgár játékvezetők, majd a következő alkalommal a holland játékosok és edzők (FTC-Roermond) is képesek voltak megadni a tiszteletet a magyar himnusz előtt (Nemzeti Sport, 1995. 03. 01.). Az újságok azt sugallták, hogy ebben az esetben éppen a Ferencváros képviseli az európaiságot a németekkel szemben. Egy-egy mérkőzés kapcsán az újságírók gyakran állítják szembe a Fradi és a külföldi csapat játékát, mely áttételesen vagy időnként egészen konkrét megfogalmazásokban a nemzeti karaktert rajzolja ki. Az esetek döntő többségében a vereségek elemzése olyan sportbéli hiányosságokra vet fényt, amelyek akadályozzák a Fradi, a magyar sport és az ország európai integrációját. Az I 994-es Portó elleni csúfos BEK-vereséget (0:6) a szurkolók azzal magyaráztak, hogy a portugálok észjátéka érvényesült a Fradi „rakkolásával" (robotolós erőfutball - B. J.) szemben.

34 A magyar futballra alkalmazott sztereotípiák között kiemelten szerepel az, hogy a magyar játékosok képtelenek 90 percig erővel és koncentrációval bírni a mérkőzéseket. E nézet igazán az 1970-es években erősödött fel, amikor is két (az 1970-es és 1974-es) világbajnokságtól távol maradva, az „Albert-Mészöly-féle" generáció kiöregedésével egyre érezhetőbbé vált a magyar labdarúgás lemaradása a világ és Európa vezető futballjától. A szurkolók több olyan fontos válogatott mérkőzést tartanak számon, amelyeken a magyarok a mérkőzés végén kapták a gólokat. A szurkolói vélekedés szerint „az európai focihoz tartozni csak kilencven perces teljesítménnyel lehet" (Nemzeti Sport, 1995. 12.21.). Mind a publicisztikában, mind pedig a Fradival kapcsolatos szurkolói véleményekben állandóan visszatérő motívum a „kishitűség", melyet minden esetben szembeállítanak a „bátorság" és az „önbizalom" európai-