Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Pávai István: Népzenei gyűjtemény
Népzenei gyűitemém 841 137-138), s a hunyadi adatközlők budapesti tartózkodása alatt a múzeum saját felvevőgépével 13 lemezen mintegy 30 dallamot rögzített.62 Az első világháború idején történt még egy kísérlet a lemezre való népzene-archiválás terén, amelynek kezdeményezője gróf Teleki Pál volt, mint a Magyar Keleti Kultur Központ alelnöke. Az erre vonatkozó 1916. augusztus 25-én kelt levélből mindössze annyi derül ki, hogy „orosz” hadifoglyok körében végzendő sokoldalú kutatás között népzenei felvételek készítését is szorgalmazták. A Néprajzi Múzeum vezetője ehhez Sebestyén Gyulát, Vikár Bélát, Bartók Bélát és Kodály Zoltánt ajánlotta, nagy mennyiségű nyerslemez és egy felvevőgép beszerzését, „gépet kezelő gépész”, valamint „oroszul és lehetőleg török-tatárul beszélő magyar drágomán tolmács” alkalmazását tartotta szükségesnek (NMI 251/1916). Az archív népzenelemezek készítése azonban továbbra is késett, mert a sokszorosítási lehetőség révén olyan sorozatot szerettek volna kiadni, amely a népzenét a szélesebb közönség körében is népszerűsíti, s attól féltek, hogy erre az eredeti népzenefelvételek nem alkalmasak. Ezért előbb 30 darab His Master’s Voice lemez jelent meg főleg Bartók, Kodály és Lajtha zongorakíséretes népdalfeldolgozásaival, énekművészek előadásában (Rajeczky 1976; Lajtha 1992a. 308). Bartók 1934 februárjában bukaresti útja során tapasztalta, hogy a román kutatás Constantin Bräiloiu vezetésével a budapestinél korszerűbb módszereket alkalmaz a népzene archiválása tekintetében. A magyar népzene megörökítésének fontossága című fogalmazványában írja; „1925-ig alig néhány fölvételük volt és akik a gyűjtés mesterségbeli részét tulajdonképpen tőlünk tanulták, jelenleg már kb. 8000 fon. hengert kitevő gyűjteményük van Bukarestben. Sőt az ottani »Román zeneszerzők egyesülete« még ezzel sem elégedett meg: 1934 óta nagy és egyre bővülő grammofon-lemez gyűjteményt létesített parasztzenefölvételekkel; nagysága már eddig is kb. 100 lemezre tehető. Nekünk viszont egyetlen egy grammofón fölvételünk sincs parasztzenével, paraszti előadásban.” (Somfai 1981b. 7.63) Bartók 1935. május 20-án papírra vetett, idézett gondolatait eredetileg Gömbös Gyula miniszterelnöknek szánta, s beadványtervezetében 5-6 évre ádag évi 2000 pengőt tartott volna szükségesnek egy magyar népzenei hanglemezsorozat elkészítéséhez. A következő év áprilisában az MTA Néprajztudományi Bizottságához beadott javaslatában már csak 500 pengőt igényelt, amely a múzeum ugyanolyan mértékű hozzájárulásával lehetővé tette az első, „szűk szakmai kör számára” készült, dunántúli népzenét tartalmazó hanglemezsorozat elkészítését (Bartha 1937a. 11; 1937b. 1; Somfai 1981b. 7). A felvételeket Bartók mellett „a Néprajzi Osztály részéről” Lajtha László és Semayer Vilibáld vezette, utóbbi mint a felvételeknek a terepen munkálkodó előkészítője. Az egyenként 50 példányban készült, 4 lemezből álló sorozat anyaga Bartók és Kodály szívességből elkészitett kottás lejegyzéseivel, az adatközlők fényképeivel, Bartha Dénes tájékoztatójával és jegyzeteivel kétnyelvű (magyar-angol) múzeumi füzetként is megjelent (Bartha 1937c). Bár a kiadványban a cím alatti „1. sorozat” felirat folytatásra utal, a felvételek nem ebben a formában vitték tovább. 62 Lásd a 57. lábjegyzetet. A múzeumi gyűjteményben jelenleg 36 ép és néhány törött olyan pyral-lemez van, amely a Pátria-felvételek leltározási rendje előtt készült „lemezvágási próba”. 63 Később Vargyas is hasonlót állapít meg a magyar népzenei gramofonfelvételek elkezdésének indítékairól: „Erre a példát a románok adták, akiknél a népzenekutatás magyar hatásra fejlődött ki s jóval Bartók román munkássága után indult meg, de aztán sokkal nagyobb anyagi erőt és szervezettséget fektettek bele s előbb tették lehetővé a zenei felvételeknek ezt a modern formáját, mint a magyar társadalom.” (Vargyas 1949. 6.)
